Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 23. szerda, az Országgyűlés 6. napja - Az ülés megnyitása - A Kormányprogram vitájának folytatása - TARDOS MÁRTON (SZDSZ) - ELNÖK (Vörös Vince): - PALOTÁS JÁNOS (MDF)
206 TARDOS MÁRTON (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemzeti vagyon ügyéről akarok szólni. Szívem vágya volt, hogy konstruktív ellenzékiként szólhassak ehhez a kérdéshez, és nemcsak felelős ellenzékként. Ennek ellenére nem tudok konstruktív lenni, hogy elfogadjam a program lényeges megállapításait, hogy az erre vonatkozó megállapítások két legfontosabb kiindulópontjával teljesen egyetértek. Az állam dominanciáját meg kell szüntetni, s magántulajdont kell a helyébe léptetni – mondja a program – , s mondja azt is, hog y ez a nagyon lényeges, a történelemben ily módon még soha meg nem valósított átalakulás ne okozzon a szükségesnél nagyobb megrázkódtatást a társadalomnak. Ha ezzel egyetértek – s szívem mélyéből egyetértek – , miért nem tudom ugyanilyen lelkesedéssel támog atni a programot? Három ok miatt: Elégedetlen vagyok azzal, hogy a program nem szembesíti az állampolgárt a megörökölt helyzet tragikusságával a tragikusság mértékének megfelelően. Nem konkretizálja az átalakulás útját, nem operacionalizálja, hogy hogyan f ogja ezt a Kormány megvalósítani. Nem hívja fel végül az állampolgárok figyelmét arra, hogy ez a hároméves program, amit a Kormány meghirdet, milyen keserveket fog jelenteni a három év alatt. Engedjék meg, hogy erről kicsit részletesebben beszéljek. A gazd aság helyzete azért rossz, mert a kialakult tőkestruktúra a gazdaság üzleti részében éppenúgy, mint a gazdaság infrastrukturális részében nem alkalmas arra, hogy a fizetőképes keresletnek, az állampolgárok igényeinek megfeleljen. Nem alkalmas azért sem, me rt az a szervezeti rend, amelyben működik, nem reagál a kereslet változására, a keresletre magára. Tragikus a helyzet azért, mert a külső adósság magas, ezt mindnyájan tudjuk. Tragikus a helyzet, s ezt szeretném aláhúzni, azért is, mert az utolsó két évtiz edben, de legalábbis az utolsó évtizedben a gazdaság rossz teljesítőképessége nem az életszínvonal csökkenésében, nem az állampolgárokat közvetlenül érintő módon alakult ki, hanem a termelőeszközök, a tőke állagának rombolásában. Ennek az a következménye, hogy az állampolgár a kommunista időszak utolsó évtizedében nem érezte megfelelően, nem érezte adekvát módon, hogy mi is történik az országban, hogyan romlik az ország helyzete, s ezzel a nagyon nehéz helyzettel a demokratikusan megválasztott Parlament, a demokratikusan kijelölt Kormány idejében fog szembesülni. Az utolsó években a magánszektor ugyan erősödött, de nem erősödött olyan módon, hogy magánberuházók kockázatot is vállaltak volna. Ilyen környezetben és helyzetben, vágyaink és lehetőségeink között, egy nagyon erős feszültség alakult ki, amely lehetetlenné teszi, hogy megrázkódtatások nélkül meg tudjuk oldani problémáinkat. Azt gondolom, hogy a program legjobban kidolgozott része a csődök kezelésének az ügye a 25. oldalon, itt megpróbál valamit opera cionalizálni a feladatok közül, de itt sem mondja meg azt, hogyan lehet a csődöket úgy megvalósítani a kijelölt környezetben, hogy ne okozzon társadalmi bajokat, hanem elsősorban a megújulást szolgálja. Ehhez új intézményekre, új pénzre is szükség van, s e nnek megvalósítása be kellett volna, hogy kerüljön a programba. Az idő nem engedi meg, hogy hosszabban beszéljek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm Tardos Márton képviselőtársam felszólalását. Következő felszólalónk Palotás Jáno s képviselőtársam, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Átadom neki a szót. Felszólaló: Palotás János (MDF) PALOTÁS JÁNOS (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném mondanivalóm kezdetén és végén is egy állító mondattal összefoglalni véleményemet. Kezdő mondat ként tehát kijelentem, hogy én támogatom a