Rendeletek tára, 1945
Rendeletek - 1116. Az újjáépítési miniszter 1945. évi 28.260. U. M. számú rendelete az épületek tetőzetének és egyéb szerkezeti részeinek helyreállításáról szóló jogszabályok hatályának a vidéki városokra való kiterjesztéséről.
1116. 28.260/1945. U. M. sz. 1731 megszabhatja és erre vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását a kölcsön folyósításának előfeltételéül is kikötheti. (2) A kölqsön folyósítása esetében a tulajdonos köteles a helyreállítási munkálatokat haladéktalanul megkezdeni és az ehhez szükséges anyagokról gondoskodni. (3) A (2) bekezdésben meghatározott kö* telezettség teljesítését, valamint a helyreállítási munkálatok megfelelő kivitelezését és a kölcsön rendeltetésszerű felhasználását a kormánybiztos bármikor ellenőriztetheti. (4) Ha az ellenőrzéssel megbízott szakközeg megállapítja, hogy a tulajdonos a helyreállítási 'munkálatokat nem kezdte meg vagy az evégből szükséges előkészületeket nem tette meg, avagy nem törekszik a munkálatoknak kellő ütemben való folytatásári és a 2. §-ban meghatározott határidőre való elvégzésére, vagy a kölcsönt rendeltetésétől eltérően használja fel, vagy általában a jelen rendelet bármely rendelkezését nem tartja meg, erről az illetékes kormánybiztosi kirendeltségnek haladéktalanul jelentést tesz. 12. §. (1) A 10. § értelmében a tulajdonost terhelő kötelezettségek megszegése vagy elmulasztása esetében a kormánybiztos a kölcsön további folyósítását megszüntetheti és áz esetleg már felvett kölcsön azonnali visszafizetését, valamint az épület hatósági helyreállítását is elrendelheti. Ebben az esetben az elsőfokú építésügyi hatóság gondoskodik a munkálatok elvégzéséről és a szükséges anyagokról. (2) A kölcsönkötelezvényben is ki kell kötni, hogy ha a kormánybiztos a<z (1) bekezdés alapján elrendeli a kölcsön visszafizetését, a tulajdonos köteles az addig folyósított hitelösszegeket —• a hitelviszony megszüntetését kimondó kormánybiztosi határozat kézbesítésétől számított tizenöt nap alatt — egyösszegben visszatéríteni és az eredetileg kikötött kamat helyett a bíróilag érvényesíthető legmagasabb kamatot megfizetni. (3) Hatósági helyreállítás esetében az elsőfokú építésügyi hatóság gondoskodik arról, hogy a munkálatok a legtakarékosabb módon végeztessenek el és a költségek a hasonló munkaiatoknál szokásos általános költségszínvonalnak megfelelj éneik. (4) Hatósági helyreállítás esetében a szükséges kölcsönt a tulajdonos helyett, de azt kötelező hatállyal a kormánybiztos jogosult felvenni. Az ilymódon felvett kölcsön erejéig a kormánybizitos által aláírt kötelezvény alapján a hatósági helyreállítás alá eső épületre a R. 10. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint jelzálogjogot kell bekébeleztetni. A kölcsön feltételei ily esetben is azonosak a jelen rendelet alapján egyébként folyósítható kölcsönök feltételeivel. A rendélet hatálybalépésekor már elvégzett vagy folyamatban lévő munkálatok költse' geinek fedezése. 13. §. (1) Ha a tulajdonos igazolja, hogy a 2. §-ban meghatározott helyreállítási munkálatokat hitel igénybevételével a jelen rendelet hatálybalépése előtt az épület állagának megóvására alkalmas és a kormánybiztos errevonatkozó rendelkezéseinek megfelelő módon már elvégeztette, vagy a jelen rendelet hatálybalépésekor ilyen módon folytatja, ezeknek a munkálatoknak igazoltian felmerült vállalati összege erejéig a jelen rendelet 5. §-a szerint az Alaptól kölcsönt igényelhet, feltéve, hogy a közte és a hitelezője között fennálló magánjogi jogviszony nem gátolja korábbi kölcsönének az Alaptól felveendő kölcsönből való visszafizetését. Ugyanezek a szabályok irányadók akkor is, ha a helyreállítási munkálatokat a bérlők végeztették el a ltulajdonos terhére, vagy a tulajdonos végeztette el a bérlők által előre kifizetett bérből. (2) A tulajdonosnak ebben az esetben a kölcsön iránti kérvényéhez csatolni kell azokat az okiratokat, amelyekből kitűnik, hogy a helyreállítási munkálatokat hitel igénybevételével végeztette el vagy folytatja. A kérvényt az elsőfokú építésügyi hatóság felülvizsgálja és igazolja a tetőzetet ért kár mértékét, a helyreállítás megtörténtét vagy folyamatban létét, valamint a vállalati öszszeget. A vállalati összeg elbírálásánál a helyreállítás időpontjában érvéinyes anyagárakat és munkabéreket kell figyelembe venni. (3) A kölcsön iránti kérelem előterjesztésére és annak elbírálására egyébként a 6—7. §-ok megfelelően irányadók. (4) A tulajdonos a jelen § alapján felvett összeget annak a tartozásnak kiegyenlítésére, illetőleg törlesztésére köteles fordítani, amely a helyreállítási munkálatok folytán keletkezett. 14. §. A kormánybiztos az anyagtíakarékosság -érdekében és a munka elősegítése céljából elrendelheti a házak tetőzetének a régitől eltérő szerkezeti helyreállítását. Elrendelheti továbbá az említett célok érdekében <ai szükségesnek megfelelő építkezési módszerek és eljárások alkalmazását. 15. §. (1) Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, a R. 14. §-ához képest kihágást követ el és az ott meghatározott büntetéssel büntetendő az, aki a) <a) 3. §-ban meghatározott nyilatkozattételi kötelezettségének "nem, vagy nem a valóságnak megfelelően! vagy nem az előírt időben tesz eleget, 109*