Rendeletek tára, 1938
Rendeletek - 209. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 245.300. számú rendelete, az emberorvoslásban használatos bakteriológiai természetű védőoltó-, gyógyító- és kórjelző (diagnosztikai) készítmények termeléséről, forgalombahozataláról és ellenőrzéséről.
1110 209. 245.300/1938. B. M. sz. nyék fennforgása esetén, tőlem nyert engedély alapján vehetők igénybe. Felhatalmazom azonban Tiszti Főorvos urat, hogy ilyen méltányossági körülmények fennforgása esetén egy-egy kivételes alkalommal a fenti — jelleg szerint felsorolt — óvodák helyiségei! nem óvodai célokra előzetes engedélyem kikérése nélkül is áten gedhesse. Az engedély azonban ily esetben is csak azzal a feltétellel adható meg, hogy az igénybevett helyiségek használat után eredeti állapotukban, az egészségügyi követelményeknek mindenben megfelelően, tisztán kitakarítva bocsátandók ismét az óvoda rendelkezésére. A kiadott engedélyekről Tiszti Főorvos úr vezessen nyilvántartást, és annak egy másolati példányát hozzám minden év augusztus havában terjessze fel. A népiskolák, vagy ezek egy-egy osztálya által használt óvodai helyiségek azok használatában további intézkedésig meghagyandók, amennyiben konkrét esetekben eltérően nem rendelkezem. Felhívom Tiszti Főorvos urat, hogy a különböző iskolák által igénybevett, eredetileg óvodai célokat szolgáló helyiségekről mielőbb terjesszen fel külön kimutatást. Budapesten, 1938. évi június hó 22-én. A miniszter helyett: Dr. Johan Béla s. k. államtitkár. 209. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 245.300. számú rendelete, az emberorvoslésban használatos bakteriológiai természetű védőoltó-, gyógyító- és kórjelző (diagnosztikai) készítmények termeléséről, forgalombahozataláról és ellenőrzéséről. Az emberorvoslásban használatos bakteriológiai természetű védőoltó-, gyógyító- és kórjelző (diagnosztikai) készítmények termelése (előállítása), forgalombahoziatala, és ellenőrzése tárgyában az 1876: XIV. te. 6. és 167. §-ában, valamint az 1936 : IX. te. 21. §-ában foglalt felhatalmazás alapján, a m. kir. pénzügy-, a m. kir. földmívelésügyi, és a m. kir. iparügyi miniszterekkel egyetértve a következőket rendelem. I. Általános rendelkezések. 1. §. A jelen rendelet hatálya alá tartoznak azok a készítmények, amelyeket embereknek egyes fertőző betegségek ellen való