Rendeletek tára, 1937

Rendeletek - 302. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1937. évi 140.100. számú rendelete, a fűszerpaprika minősítési szabályzatának megállapításáról.

302. 140.100/1937. F. M. sz. 1375 végeznék el, az őrlő a csemege édesnemes és édesnemes féltermé­ket a malomba szállítástól számítva, legkorábban három nap múl­va az őröltető felelősségére megőrölheti, de csak akkor, ha a fél­terméket a (6) bekezdés értelmében megvizsgálta, és az nem esik a (7)—(9) bekezdések rendelkezései alá. Ebben az esetben az őrlő­nek kell a féltermékből mintát vennie, a malomkönyv jegyzet ro­vatába pedig be kell jegyeznie, hogy az őrlést a<z (1) bekezdésben megjelölt szervek vizsgálata nélkül kezdte meg. (lí) A félterméket az őrlő köteles őrÖltetőnkint és tételenkint elkülönítve úgy tárolni, hogy a készlet minősége időközben ne romoljék, az ellenőrzés céljából pedig könnyen hozzáférhető le­gyen. Köteles őrködni a felett is, hogy az őröltető által a félter­mék csomagolási burkolatára alkalmazott jelzések [(3) bek.] ép­ségben maradjanak. Köteles továbbá az ellenőrző közegnek a fél­termékre vonatkozóan felvilágosítást adni, és kívánságára az el­lenőrzéshez szükséges munkaerőt rendelkezésre bocsátani. (12) Az őröltető kívánságára az őrlő köteles az őrlésre át­adott féltermékbői az őröltető kezéhez mintegy 100 grammnyi hi­teles magánmintát kiszolgáltatni. A mintát oly módon kell be­csomagolni, és az őrlő pecsétjével ellátni, hogy az a pecsét meg­sértése nélkül felnyitható ne legyen. A mintát el kell látni továb­bá a (10) bekezdésben előírt jelzésekkel, és a mintavételnél je­lenvolt két tanú aláírásával is. A minta kiszolgáltatásánál felme­rülő készkiadások (zacskó, zsineg, pecsét stb.) a mintavételt kérő őröl tetőt terhelik« (13) A malomban és azzal kapcsolatos helyiségekben nem sza­bad romlottságánál, vagy más minőségi fogyatkozásánál fogva hamisításra alkalmas félterméket, vagy kész terméket — ideértve a selejtesnek minősített terméket is — tárolni. 2. §. Malomkönyv. (1) Az őrlő köteles m §. 1. bekezdése szerint illetékes végy­kísérleti állomás által hitelesített malomkönyvet (őrlési naplót) vezetni, és annak megfelelő rovataiban a következő adatokat fel­jegyezni: a) tételszám, b) kelet, c) az őröltető (készlettulajdonos, kikészítő) neve, d) az őrlésre átvett féltermék mennyisége (a zsákok száma, és megállapított tiszta súly szerint részletezve), e) az őrlés és az őrlemény kiszolgáltatásának ideje, f) a paprikaőrlemény minősége és mennyisége (a zsákok szá­ma-, és a paprika tiszta súlya szerint), a póriasra levont mennyi­ség, a tényleges porlás, a melléktermékek mennyisége, a hulladék mennyisége. 88*

Next

/
Thumbnails
Contents