Rendeletek tára, 1936
Rendeletek - 367. A m. kir. igazságügyminiszter 1936. évi 44.000. I. M. számú rendelete, a családi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról szóló 1936: XI. törvénycikk hatálybalépéséről, és az e törvény következtében szükséges eljárási és telekkönyvi rendelkezésekről.
367. 44.000/1936. I. M. sz. 1367 repel, a kimutatás idevágó részeit tartalmazó kivonatos másolatot közművelődési szempontból nyilatkozás végett egyidejűleg megküldi a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. 28. §. A föídmívelésügyi miniszter tüzetesen megvizsgálja, hogy a hitbizományi birtokosnak a kimutatásban és az esetleg benyújtott külön kimutatásban megnyilvánuló kívánsága megfelel-e a T. 4. §-ában körvonalazott, és a felmerülő' egyéb földbirtokpolitikai követelményeknek. Ha a föídmívelésügyi miniszter szakközegét helyszíni eljárásra utasítja, a helyszíni eljáráshoz a hitbizományi birtokost, illetőleg a 25. %. első bekezdése alapján megbízott személyt, és a hitbizományi gondnokot is meg kell hívni. Ha a föídmívelésügyi miniszter a kijelölés tekintetében ed kíván térni a kimutatástól, az érdekeiteket (9. §.) köteles meghallgatni. A meghallgatásra az érdekelteket ajánlott levéllel kell meghívni. A szabályszerűen meghívott érdekelt elmaradása nem áll útjában annak, hogy a föídmívelésügyi miniszter nyilatkozatát megtegye. A földmíveilésügyi miniszter, amennyiben szükségesnek látja, az érdekelteket az előbbi bekezdésben említett eseten felül is meghallgathatja. Ha a földbirtokpolitikai szempontok vizsgálatának keretében olyan közérdekű szempont mérlegelése is szükségesnek mutatkozik, amelynek oltalmára más kormányhatóság hivatott, a föídmívelésügyi miniszter a tényállás és a felmerülő kérdés tüzetes megjelölése mellett az érdekelt kormánybatósághoz fordul álláspontjának közlése végett. A földbirtokpolitikai kérdések vizsgálatával kapcsolatban felmerülő városfejlesztési (községfejlesztési), valamint közegészségügyi szempontokra minden esetben meg keld hallgatni a belügyminisztert. 29. §. Ha föídmívelésügyi miniszter a hitbizományi bírósággal közölt nyilatkozatában azt állapítja meg, hogy a hitbizományi birtokos által előterjesztett kimutatásnak megfelelő kijelölés fÖldbirtokpolitikai szempontból nem kívánatos, egyúttal azt is közli, hogy a hitbizományi birtokos kimutatásának megfelelő kijelölés edlen föl'dbirtokpolitikai szempontból mely okból merül fel kifogás, továbbá, hogy a földbirtokpolitikai szempontoknak mely ingatlanok kötöttségben tartása, és mely ingatlanok felszabadítása felel meg. A nyilatkozatban a lehetőség szerint fel kell sorolni az egyes községeket aszerint öszeállított sorrendben, hogy mely község területén levő hitbizományi ingatlanok felszabadítása kívánatos nagyobb, illetőleg kisebb mértékben; ebben a felsorolásban a földbirtokpolitikai szempontból azonos megítélés alá eső községeket csoportonkint "(tételenkint) kell felsorolni. Ha a hitbizományi birtokos külön kimutatást (T. 8. §,) is ter-