Rendeletek tára, 1932

Rendeletek - 317. A m. kir. pénzügyminiszter 1932. évi 1.100 P. M. számú rendelete, a m. kir. központi illetményhivatalnak a tényleges szolgálatban álló állami alkalmazottak illetményeivel, valamint az állami ellátásban részesülő nyugdíjasok, özvegyek és árvák ellátási díjaival kapcsolatos eljárásáról.

950 317. 1.100/1932. P. M. sz. (10) A fizetési jegyzékeket a fizetőhelyek kötelesek az előző bekezdésekben említett mellékletekkel együtt, legkésőbb az illet­mények (fizetéskiegészítő államsegélyek) esedékességének nap­ját követő öt napon belül, az Illetményhivatalnak visszaküldeni. 19. §. (1) Az ellátási díjakat a m. kir. postahivatalok, az Il­letmény hivatal által egyénenkint kiállított utalványok alapján, az utalványokon megjelölt esedékességi időpontban fizetik ki. (2) Az ellátási díjaknak meghatalmazott kezéhez, illetőleg pénzintézethez való folyósítására irányuló kérvényeket az Illet­mény hivatalhoz kell benyújtani. Az Illetményhivatal abban az esetben, ha a kérelmet indokoltnak látja, a szükséges intézkedé­seket a saját hatáskörében teszi meg, ellenkező esetben a kér­vényt határozathozatal végett a pénzügyminiszterhez felterjeszti. 20. §, (1) Az alkalmazott (nyugdíjas, özvegy, gyám, gond­nok, meghatalmazott) az Illetményhivatalnál azonnal bejelenteni köteles minden körülményt, amely az érvényben álló jogszabá­lyok szeli* 1 * a családi pótlékoknak Vagy az ellátási díjaknak a megszüntetését vagy leszállítását vonja maga után. (2) Az alkalmazott a családi pótlékra való igény megszűné­sét maga után vonó körülményt az illetménytörzsszámmal ellá­tott levelezőlapon köteles bejelenteni. A levelezőlapot a meg­felelő okmányokkal együtt a hivatali főnöknek kell bemutatni, aki a változást az alkalmazottnak szolgálati és minősítési táblá­zatában keresztülvezeti, és a levelezőlapot közvetlenül az Illet­ményhivatalhoz továbbítja. (3) A nyugdíjas (özvegy stb.) minden olyan körülményt, amely a családi pótlékra való igénynek a megszűnését, valamint az ellátási díjaknak ia megszüntetését, leszállítását vagy feleme­lését vonja maga után, az arra vonatkozó okmányok csatolásá­val, és az ellátási törzsszám feltüntetése mellett köteles az Illet­ményhivatalnak bejelenteni. Ha a bejelentéshez okmányokat nem kell csatolni, a bejelentést postai bélyeggel ellátott levele­zőlapon kell megtenni. (4) A gyermekek (árvák) szabályszerű életkoránlak elérését, valamint a nyugdíjasoknál (özvegyeknél, kegy díj ásóknál stb.) a 60., illetőleg a 65. életévnek az elérését az Illetményhivatal tartja nyilván, és az ennek következtében esetleg szükséges intézkedé­seket hivatalból ő teszi meg. (5) Az Illetményhivatal a családi pótléknak és a nevelési já­ruléknak — akár bejelentés alapján, akár hivatalból való — megszüntetéséről az érdekelt alkalmazottat (nyugdíjast, özve­gyet stb.) nem értesíti, az ellátási díjaknak változásáról azonban a nyugdíjasnak (özvegynek stb.) értesítést küld. 21. §. (1) Fegyelmi eljárás esetén az a hatóság, amely ;az al­kalmazott ellen fegyelmi eljárást indított, vagy az alkalmazottat

Next

/
Thumbnails
Contents