Rendeletek, tára 1928
Rendeletek - 393. A m. kir. igazságügyminister 1928. évi 75.200. I. M. számú rendelete, az Országos Földbirtokrendező Bíróság ügyviteli szabályainak újabb megállapításáról.
1748 393. 7^.200/1928. I. M. sz. nyilatkozatának, amennyiben pedig több ellenérdekű félről van szó, a községi elöljáróságnál történt letételről szóló bizonyítványnak az OFB-hoz közvetlenül vagy közvetve beadott panaszhoz csatolásával igazolni köteles. A tanács a földmívelésügyi miniszter vagy az OEB határozata ellen beadott panaszt (Fbt. 6. §-ának 9. pontja, 7. §-ának második bekezdése és 14. §-a) visszautasítja, ha 1. azt nem jogosult személy adta be, 2. a panasz olyan határozat ellen szól, amely ellen panasznak nincs helye, 3. elkésett. Egyébként a panaszbeadvány tanácsülésen előadására a Fbt. 14. §-a esetében, vagyis az elnöki tanács elé tartozó esetekben az OFB elnöke, különben az illető tanács elnöke határnapot tűz* E határnapról a felek a bíróság hirdetményi tábláján a tárgyalás előtt 8 nappal kifüggesztett tárgyalási jegyzék útján nyernek értesítést. 98. §. A nyilvános tanácsülésen (ügyfél nyilvánosság) az ügyet a tanács elnöke által kijelölt előadó adja elő. Az előadó az előadás keretében ismerteti a felek kérelmeit, indokait, valamink az ügy állását, amennyiben ez a felek kérelmeinek megértéséhez, és érdemi határozat hozatalához szükséges. Az előző eljárásra vonatkozó adatokat csak annyiban kell ismertetni, amennyiben a panasz által kifejezetten meg van támadva, vagy amennyiben ez a hivatalból figyelembe veendő körülmények megítéléséhez szükséges. Az előadó előterjesztése után a felek, illetőleg megbízottaik felszólalhatnak. A panaszban előterjesztett kérelmet nem lehet megváltoztatni. WÉ$+ A tanács a panaszt az abban és a megelőző eljárás során keletkezett iratokban a felek által rendelkezésre bocsátott adatokfigyelembevételével intézi el. Hivatalból nyomozásnak a felek érdekében helye nincsen. A felek azonban a tárgyalás határnapját megelőző napig írásban új bizonyító adatokat terjeszthetnek az OFB elé, az ellenfelek pedig írásban észrevételeket tehetnek. A földmívelésügyi miniszter határozata ellen használt panasz: felől az OEB által hozott határozatnak megfelelő záradékot a jogügyletről bemutatott okiratra és másolatokra rá kell vezetni, és azt kelettel, valamint a határozatot hozó tanács elnökének sajátkezű aláírásával s a hivatal pecsétjével kell ellátni, azután az iratokat a határozat szükséges számú kiadmányaival együtt, meg kell küldeni a földmívelésügyi miniszternek, aki a további tennivalókról gondoskodik. 'X 99. §. A panasz felőli tanácskozásra, szavazásra és határozathozatalra az elnöki tanács előtti eljárásban is a hármastanács*