Rendeletek, tára 1928

Rendeletek - 393. A m. kir. igazságügyminister 1928. évi 75.200. I. M. számú rendelete, az Országos Földbirtokrendező Bíróság ügyviteli szabályainak újabb megállapításáról.

393. 75.200/1928. I. M. sz. 1749 előtti eljárás tekintetében felállított szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal a kiegészítéssel, hogy az előadó véleményének előterjesztése után a szavazás sorrendjét esetenkint a tanács elnöke állapítja meg, akként azonban, hogy a tanácselnökök és a másodelnök ebben a sorrendben legvégül szavaznak. VII. Teljes ülés. 100. §. A teljes ülés elé tartozik : 1. a tanácselnököknek és — az elnökön és másodelnökön kí­vül — a bíróság többi tagjának eskütétele (T. 8. §.) ; 2. az OFB elnökének, másodelnökének, tagjai többségének, vagy egész tanácsának kizárása felől határozathozatal ; 3. elvi jelentőségű határozatok hozatala (T. 11. §.) ; 4. az elnöki tanács tagjainak a N. 5. §. második bekezdése értelmében választása. Az elvi jelentőségű határozat a már meghozott határozato­kat nem érinti, a jövőre hozandó határozatoknál azonban úgy az egyes bírákat, mint a tanácsokat köti mindaddig, míg a teljes ülés meg nem változtatja. Az évenkint kilépő tagok kisorsolása ezután elmarad. A bíró­ság t%gjai számának apasztásáról az igazságügyminiszter külön rendelkezik. A bíróság tagjainak vagy személyzete bármely tagjá­nak felmentése csak az igazságügyminiszter rendeletére történ­hetik. 101. §. A teljes ülés a bíróság elnökéből, másodelnökéből, tanácselnökeiből és a bíróság minden tagjából alakul. Az előadót és jegyzőkönyvvezetőt az elnök rendeü ki. 102. §. A teljes ülésen lehetőleg az elnök vagy másodelnök elnököljön. Akadályoztatásuk esetében az elnök helyettesítéséről szóló általános szabályok állanak. Érvényes határozathozatalra szükséges, hogy a bíróság tagjai számának legalább kétharmad része jelen legyen. A teljes ülés nem nyilvános. Egyebekben a tanácsülésekre vonatkozó szabályok a teljes ülésre is megfelelően állanak. 103. §. Elvi jelentőségű vitás kérdésekben a teljes ülés dönt, ha a bíróság elnöke vagy másodelnöke ellentétes elvi alapokon nyugvó tanácsülési határozatokról nyer tudomást, és a teljes ülés •döntését e miatt szükségesnek tartja, vagy ha valamely tanács vagy tanácselnök előterjesztése folytán, vagy más okból valamely elvi jelentőségű döntésre nézve újabb határozat hozatalát tartja szükségesnek. Elvi jelentőségű vitás kérdésre nézve teljes ülés döntését kívánhatja, az igazságügyminiszter is. 104. §. Ha elvi jelentőségű döntéseket kimerítően kell indo­kolni, a szövegezés külön bizottságra bízható. Ez a bizottság a teljes ülésnek az elnök által kijelölt tagjaiból alakul. A szöveg

Next

/
Thumbnails
Contents