Rendeletek, tára 1928
Rendeletek - 393. A m. kir. igazságügyminister 1928. évi 75.200. I. M. számú rendelete, az Országos Földbirtokrendező Bíróság ügyviteli szabályainak újabb megállapításáról.
1740 393. 75.200/1928. I. M. sz. ben visszamaradó megváltatlan ingatlanok tekintetében a tulajdonostársak tulajdoni arányának megállapítására is terjeszkedjék ki. Amennyiben az OFB. a Fbt. életbelépése előtt hozott megváltást kimondó határozataiban a megváltott ingatlanrészeket egyáltalában nem, vagy csak bizonytalanul jelölte meg, a hiányos megjelölés pótlása iránt hivatalból intézkedjék. 70. §. Az egyesbírói határozatot az eljáró bíró, tanácsülésben hozott határozatot az ügynek előadója foglalja írásba. A tanácsülésben hozandó határozatnak előzetesen előkészített tervezetét az előadó a tanács határozata értelmében helyesbíteni, illetőleg átdolgozni köteles. Az eljáró bíró (előadó) minden elintézés tervezetére a kiadmányozás teljesítésére, és az iratok, esetleg okiratok csatolására vonatkozó utasításokat köteles rávezetni. Az OFB. a megváltás tárgyában, valamint a megváltási ár vagy egyéb ellenérték kiszámítása vagy megállapítása tárgyában hozott jogerős határozatát az érdekelt feleken, hatóságokon és esetleg végrehajtással megbízott szervezeten felül az általános pénzügyi lebonyolítást végző szervvel is közölni köteles. A határozat közlése egyebekben az eddigi szabályok szerint történik. A határozat jogerőre emelkedését a kiadmányokon kelettel, az eljáró bíró (tanácselnök) aláírásával hitelesített záradék alakjában az OFB. bizonyítja. IV. Kiadó. r [ 71. §. A kiadó a hozzáérkezett ügydarabokat azonnal a kiadó könyvbe vezeti be, és az érkezés napját a kiadmány tervezetén -feljegyzi. Egyrészt az elnöki és fegyelmi, másrészt a többi ügyekre nézve külön kiadókönyvet kell vezetni. A kiadmányok elkészítéséről és kiadásáról, valamint az egyéb bírói rendelkezéseknek megfelelő intézkedésekről a kiadóhivatal vezetője gondoskodik. Az eljáró bíró, illetőleg tanácselnök által sürgősnek jelzett elintézéseket, vagy a kitűzött határnap folytán sürgősnek mutatkozó határozatokat azonnal, a többieket pedig a kiadóhivatalba érkezésük sorrendjében kell kiadni. 72. §. A kiadmányokat tisztán, olvashatóan és pontosan kell leírni és sokszorosítani. Neveket és szavakat rövidíteni nem szabad. Kivételek a jogszabályban engedett közismert rövidítések (pl. P f ....). A kiadmánynak az elintézési tervezettel egybenhangzását a leírók és összeolvasok aláírásukkal a tervezeten kötelesek 1 bizonyítani. Fellebbvitellel megtámadható határozatból annyi kiadmányt