Rendeletek, tára 1928
Rendeletek - 393. A m. kir. igazságügyminister 1928. évi 75.200. I. M. számú rendelete, az Országos Földbirtokrendező Bíróság ügyviteli szabályainak újabb megállapításáról.
393. 75.200/1928. I. M. sz. 174L kell készíteni, hogy fellebbvitel esetében a fellebbvitelt elintéző tanácsnak is jusson példány. 73. §. A határozat kiadmányát úgy kell elkészíteni, hogy a határozat keltét és a határozatot hozó tanácsülési határozatnál az előadó bíró és a tanács elnökének nevét is tartalmazza. A kiadmányt a kiadóhivatal vezetője vagy megbízott kezelője látja el „A kiadmány hiteléül" záradék után sajátkezű, olvasható aláírásával, és a bíróság hivatalos pecsétjével. Az elnöki ügyekben előforduló kiadmányokat, valamint az eredetben továbbításra kerülő iratokat, továbbá felterjesztéseket, vagy magasabb hatóságoknak szóló megkereséseket azonban az OFB. elnöke vagy másodelnöke, illetőleg a tanács elnöke vagy az eljáró bíró írja alá. 74. §. A bíróság a közönséges postaküldeményeket postakönyvbe bejegyezve adja postára. Az értékküldemények céljára külön postakönyv szolgál. Az ajánlott leveleknek és csomagoknak postára adása végett külön postakönyvet kell használni. Az utóbb említett postakönyvbe iktatószámonkint kell bejegyezni az értékküldeményeket, az ajánlott leveleket és csomagokat. Ajánlott levélként kell postára adni minden oly küldeményt,. amely eredeti okiratot, térképet vagy nehezen pótolható más iratot tartalmaz. A postakönyv lapjait folyószámmal kell ellátni, zsinórral át kell fűzni, és a zsinór végeit a bíróság hivatalos pecsétj ével meg kell erősíteni. A könyv lapjainak számát tartalmazó feljegyzést a bíróság elnöke a könyv bekötési oldalán aláírja. A portómentesség tekintetében és egyebekben is a postai szabályok irányadók. Helybeli hatósághoz nem postán, hanem küldönccel küldött átirat vagy iratok továbbításánál átadókönyvet kell használni. 75. §. Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, az érdekelt feleknek szóló határozatokat úgy kell kézbesíteni, mint a birtokrendezési ügyekben hozott határozatokat. Érdekeltek egyes csoportjainak szóló határozatoknak kihirdetés útján közlésére nézve is a birtokrendezési ügyekben irányadó szabályok nyernek megfelelő alkalmazást. A kézbesítés foganatosítása végett, a célszerűséghez képest, valamely elsőfokú bíróság vagy bármely közigazgatási hatóság is megkereshető. Kézbesítéseknél ügyelni kell a T. 90. §-ára. Erre a szakaszra a kézbesítők figyelmét is mindenkor fel kell hívni. 76. §. Mihelyt a kiadó a kiadmányokat a helybeli kézbesítések átadó könyvébe vagy a postakönyvbe bevezette, utóbbiak lapszámait a kiadókönyv megfelelő rovatába beírja, a kiadás napját pedig az eredeti fogalmazványra feljegyzi.