Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 175. A m. kir. pénzügymmiszter 1927. évi 30.000. számú körrendelete, a kereseti adóról szóló 300/1927. P. M. számú Hivatalos Összeállítás végrehajtásáról.

175. 30.000/1927. P. Ü. M. sz. (39) A munkaadó ebből a célból köteles az új alkal­mazottra vonatkozólag a (6) bekezdésben felsorolt adatokat az illető alkalmazott szolgálatba (munkába) lépésének nap­jától számított 15 nap alatt a községi elöljáróságnak (városi, adóhivatalnak) bejelenteni. (40)" A (39) bekezdésben említett bejelentésnek elmu­lasztása nem büntethető abban az esetben, ha a munkaadó az új alkalmazott illetményéből járó kereseti adót az alkal­mazott belépését követő hónap 15-éig a 49. §-ban szabá­lyozott eljárás szerint befizeti. (41) Ha az alkalmazott, aki után a kereseti adót átalányösszegben állapították meg, kilép a szolgálatból, és a munkaadó nem fogad fel a helyébe másik alkalmazottat, akkor kérheti az elbocsátott alkalmazott után megállapított kereseti adó átalányösszegének az alkalmazott kilépését követő naptól kezdődő törlését. (42) A kérvényt legkésőbb az alkalmazott kilépésé­nek napjától számított 15 nap alatt kell beadni. (43) Ha a munkaadó az említett kérvényt a 15 nap letelte után adná be, akkor a kereseti adót csakis a kérvény beadásának napjától kezdve lehet törölni. Ilyen esetben igazolási kérelemnek nincs helye. IV. Az alkalmazottak osztályba sorozása. (44) A községi elöljáróság (városi tanács) az alkalma­zottak kereseti adójának átalányozása szempontjából osztá­lyokba sorozhatja azokat a magánalkalmazottakat, akiknek előre meghatározott állandó pénzbeli illetményük nincsen, vagy ha van is, de azonkívül még változó természetű — pénzbeli vagy természetbeni — illetményük is van. Ilyen alkalmazottak különösen a házi cselédek, a mezőgazdasági cselédek, a heti vagy napi bérért, vagy darabszámra dol­gozó munkások, és általában azok az alkalmazottak, akik az illetményük egy részét a szokásos borravalókból, vagy mint a házfelügyelők a kapupénzekből szerzik, vagy a munkaadónál ellátásban részesülnek. (45) Az alkalmazottak osztályba sorozása — az egy­öntetűség biztosítása végett — az alkalmazottak kereseti adójának a havi illetményekre vonatkozó fokozatainak meg­felelően történik. Ebből a -célból ugyanahhoz az iparághoz, illetőleg foglalkozási csoporthoz tartozó alkalmazottakat az egyhónapi időtartamra kiszámított összilletményük nagy­sága szerint úgy kell osztályozni, hogy azok, akiknek össz­illetménye után az adófokozat szerint ugyanaz az adótétel jár, ugyanabba az osztályba tartozzanak. Az osztályok római számokkal jelölendők meg. Ehhez képest azok az alkanna­•

Next

/
Thumbnails
Contents