Rendeletek tára, 1926
Rendeletek - 6. A m. kir. minisztérium 1926. évi 1.410. M. E. számú rendelete, a csődönkivüli kényszeregyességi eljárásról.
36 6. 1.410/1926. M. E, sz. Az egyesség úgy intézkedik, hogy az eljárás befejezetté nyilvánításának előfeltétele alatt érvénytelen és a 84. §. értelmében törlendő jelzálogjogi bejegyzés ranghelye fennmarad az egyességben meghatározott oly újabb jelzálogjognak javára, amely a tör öltnél nem terhesebb, és amelyet az érvénytelen jelzálog törlésétől számított egy év alatt jegyeznek be. A 80. §. rendelkezései megfelelően ide is kiterjednek. Külön megegyezések semmissége. 78. §. Amennyiben ebből á rendeletből más nem következik, semmis az adós vagy más személy és egyes hitelezők között létesült megegyezés, ameiy a hitelezőnek külön előnyöket igér vagy biztosít. Az ily megegyezés vagy annak elpalástolását célzó jogügylet alapján teljesített szolgáltatást a teljesítéstől számított két éven belül vissza lehet követelni. A két évi határidő folyására az elévülés szabályai megfelelően állanak. A magánjog szerint fennálló kártérítési követelés érintetlen marad. A követelések elengedett hányadának feléledése. 79. §. Az egyességben meg lehet állapítani, hogy abban az esetben, ha az adós az egyesség értelmében őt terhelő kötelezettség teljesítésével késedelembe esik, mind a követelések jogszerinti összege egy részének elengedésében kifejezésre jutó, mind az egyességben az adós javára biztosított netáni egyéb kedvezmények megszűnnek, még pedig vagy valamennyi, vagy csupán annak a hitelezőnek irányában, akinek követelését az adós kellő időben ki nem elégítette. A késedelmet az egyesség teljesítésében akkor kell beállottnak tekinteni, ha az adós esedékessé vált tartozását a hitelező által az utólagos teljesítésre legalább nyolc napot tevő záros határidőnek engedésével hozzá intézett írásbeli megintés ellenére ki nem elégíti. Az előbbi bekezdésben említett megállapodásnak joghatálya nem terjed ki arra a követelésre, amelyet az adós a késedelem beálltának időpontjában az egyességben számításba vett teljes összegében már kiegyenlített; más követelést abban- a hányadban kell törlesztettnek tekinteni, amely megfelel a már kifizetett összeg és az egyesség értelmében fizetendő összeg közötti aránynak. Érintetlenül maradnak azok a jogok, amelyeket az egyesség a hitelezők javára az adós vagy más személyek irányában biztosít. Telekkönyvi gondviselő. 80. §. Ha az egyesség értelmében jelzálogjoggal biztosítékot kell nyújtani, az egyességben a jogosult hitelezők részére gondviselőt lehet rendelni oly hatáskörrel, hogy a hitelezőket jogosító és kötelező hatállyal a jelzálogjog tekintetében meghatározott ren-< delkezéseket tehessen, és a jelzálogjogok alapításánál, érvényesítésénél és törlésénél a hitelezők helyett eljárhasson. A gondviselőt