Rendeletek tára, 1922
Rendeletek - 25. a m. kir. minisztérium 1922. évi 6.000. M. E. számú rendelete, a lakásügy rendezéséről szóló 5.555/1922. M. E. számú rendelet kiegészitéséről és módositásáról.
25. 6.000/1922. M. E. sz. 169 viszonyaira figyelemmel a bérletnek ily mérvű emelése súlyos méltánytalansággal járna, a bérlő a béremelésnek vele történt írásbeli közlésétől nyolc nap alatt az illetékes biróságtól a bér méltányos leszállítását kérheti, de ebben az esetben is köteles a felemelt bért a béremelés hatálybalépésekor megfizetni, jogáoan állván a biróság határozatának jogerőre emelkedése után az esetleges különbözetet visszakövetelni vagy későbbi bérrészletbe beszámítani. 8. §. A Lr. 51. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: Az 1917. évi november hó 1. napján bérbeadva nem volt lakás bérének megállapításánál az előbbi §-ban emiitett bérösszeg kiszámításának alapjául a megjelölt napot követő első bérbeadás alkalmával érvényesen kikötött bért kell venni. Ha azonban ez a bér azt az összeget, amelyet az illető helyen (városrészben) hasonló lakásért 1917. évi november hó 1. napján általában fizettek, aránytalanul meghaladja, a kiszámitás alapjául oly összeget kell venni, amilyen az emiitett időben hasonló lakásért az illető helyen (városrészben) általában fizettek. Az, olyan lakás tekintetében, amelynek bérét a bérbeadó 1917. évi november hó 1. napja után a 4.180/1917. M. B. szám alatt kibocsátott rendelet 1 ) 4. §-a értelmében hatósági engedély alapján emelte, a béremelés alapjául nem az 1917. évi november 1. napján fizetett, hanem azt a bérösszeget kell tekinteni, amelyre a bért akkor emelték. Az olyan lakás bérét, amely jelenleg nincs bérbeadva, oly összegben lehet megállapítani, amelyet az illető helyen (városrészben) hasonló lakásért általában fizettek. Az 1908: XXIX. törvénycikk alapján épitett kispesti (Wekerle) állami munkástelepen levő lakásokra, valamint a székesfőváros által az 1908: XLVIII. törvénycikk alapján épitett városi kislakásokra vonatkozólag, tekintet nélkül arra, hogy mi volt azoknak a bére 1917. évi november hó 1. napján, ugyanezt a szabályt kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy az emiitett munkástelepen levő lakások bérét oly Összegre lehet emelni, amilyent hasonló lakásért a székesfőváros külső részein általában fizetnek. Ha egyes lakásokra kivételes körülmények, nevezetesen a lakás fekvése, minősége vagy a bérlőnek szembetűnően kedvező vagyoni vagy kereseti viszonyai, életmódjának külső ismérvei, vagy az a körülmény, hogy a lakás bére 10 év óta nem emelkedett, az előbbi §. szerint követelhető bérnél magasabb bér megszabását indokolják, a bérbeadó a bért az előbbi §-ban emiitett mértéken felül is emelheti. ») Lásd: Magy. Rend, Titra, 1917. évf., 2205. o.