Rendeletek tára, 1916
Rendeletek - 201. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1916. évi 7835. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a somorja-uszori helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.
2ol. 7.835/1916. K. M. sí. 6b? Engedélyes köteles a különböző felépítményi anyagoknak a vágányokban tényleg felhasznált mennyisége után számított 1 /-!°/o-át és azonkívül egy a 23"6 kilogramm sínrendszernek megfelelő teljes váltót és keresztezést, egy egész kitérőhöz szükséges teljes talpfacsoporttal együtt tartalékul .az épitési alapból beszerezni s az üzletnek rendelkezésére bocsátani ; ezen tartalékokba azonban nem számithatók be azon készletek, amelyeket a jótállási idő alatt megromló felépítményi vas- és acélanyagok kicserélésére a szállító gyárak tartoznak átadni. Bárminő épitési célokra — ideértve a pálya és tartozékainak bekavicsolását, illetőleg behomokolását is — az engedélyezett vasút végleges felépítményéhez szánt váltókat, keresztezéseket, közönséges és váltótalpfákat, talpfacsoportokat, csavarokat és sínszegeket egyáltalában nem szabad használatba venni, a síneket, valamint esetleg még a hevedereket és alátétlemezeket pedig csakis azon határozott kikötéssel, hogy az ideiglenes használatból kikerült ilynemű anyagok — a nyilt pálya vágányának és az állomásokon vonatkeresztezésre szolgáló átmenő fővágányoknak kizárásával — még az állomások többi mellékvágányaiban is csak akkor és csak annyiban lesznek alkalmazhatók, ha és amennyiben azok az épités ellenőrzésével megbízott szakközegek által gondosan és szigorúan megvizsgáltatván, minden tekintetben teljesen sérületleneknek és kifogástalanoknak fognak találtatni. Épités alatt álló vasútvonalak felépítményének ideiglenes célokra való használata tekintetében a középitkezési munkákra és azokkal kapcsolatos szállításokra vonatkozó feltételek XVI. fejezetében foglalt megállapítások irányadók. Az 1874. évi december hó 31-én 18.091. szám alatt kelt közmunka- és közlekedésügyi miniszteri szabályrendeletnek (Magyarországi Rendeletek Tára 1874. évfolyam 194. szám, 686. s következő lapok) idevágó határozmányaí — amennyiben azok a hivatkozott feltételek megállapításaival ellentétben nem állanak — az itt szóban forgó helyi" érdekű vasútra vonatkozólag is érvényben maradnak. Az építendő helyi érdekű vasút vonalán összesen 1070 folyóméter állomási mellékvágány létesítése követelhető, amely hosszba azonban a Somorja—USZOT csatlakozó állomáson előállitandó új, illetőleg áthelyezendő vagy átalakítandó régi vágányok nincsenek beszámítva.