Rendeletek tára, 1914
Rendeletek - 49. A m. kir. belügyminiszter 1914. évi 56.000. számú körrendelete a képviselőválasztási szavazókörök megállapitásáról.
49. 56.000/1914. B. M. sz. 735 Azt sem tartom kizártnak, hogy kivételesen, ott, ahol ezt a helyi viszonyok indokolttá vagy épen szükségessé teszik: a több községből álló két külön szavazókömek székhelyéül ugyanaz a község szemeitessék ki, illetőleg, hogy a r. t. város nemcsak saját külön városi, szavazókörének, de egyúttal egy másik (falusi községekből álló) szavazókörnek is székhelyeiegyen. A szavazóköröket természetesen mindig a székhelyről kell elnevezni; amennyiben pedig két szavazókörnek ugyanegy székhelye lenne, megfelelő megkülönböztető jelzőt kell alkalmazni. Egyébként a vármegye közönségének feladata lesz mérlegelni a még figyelembe veendő összes gyakorlati követelményeket, s nem kételkedem benne, hogy a fennforgó fontos érdekeket méltányolva, hozzá fog járulni a kérdés helyes és gyors megoldásához Feladatának megkönnyítésére legközelebb megküldöm az egyes választókerületekhez tartozó községek olyan jegyzékét, amely azoknak* járások és körjegyzőségek szerinti hovatartozását, valamint az egyes községek (városok) összes (régi és új) választóinak előrelátható számát, az 1910. évi népszámlálás adatainak alapulvételével, feltünteti. Budapesten, 1914. évi március hó 31-én. Sándor János s. k. II. Valamennyi városi törvényhatóságnak. Az országgyűlési képviselő választó-kerületek számának és székhelyének megállapításáról szóló 1914: XV. t.-c. az Országos Törvénytárnak ez évi március hó 31. napján megjelent számában kihirdettetett s ezzel egyidejűleg, a törvény 2. §-ában kapott felhatalmazás alapján kiadtam azt a rendeletet is, amely megállapítja, hogy az egyes választókerületek mely községekből (városokból) vagy városrészekből állanak. Az említett törvény kihirdetésének napján az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1913 : XIV. t.-cikknek a szavazókörök megállapítására, a központi választmányra és a névjegyzék 47*