Rendeletek tára, 1912
Rendeletek - 77. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 25.040. számú rendeletével kiadott II. függelék a budapest—budafoki, illetőleg nagytétényi helyi érdekű vasút engedélyokiratához.
77. 25,040/1912. K. M. sz. 471 j észben közutakon való vezetése a szabványoktól való eltérést indokolná, illetve egyes munkákra, építményekre és berendezésekre nézve szükségessé teszi. II. Alépítmény. A vasút alépítménye két vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 15°/oo-ben állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán ICO méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok, Kamaraerdő helyi érdekű vasuú állomás hurokvágányában azonban kivételesen 50 méter sugarú ivek is alkalmazhatók. A vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel céljaira készítendő épitési tervezetben a kereskedelmi miniszter engedélye, nélkül nem szabad akként megválasztani, illetőleg olyképen megváltoztatni, hogy azok kedvezőtlenebbek legyenek a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervekben előtüntetett, illetőleg megállapított irány- és lejtviszonyoknál. A vasút mindazon vonalrészeken, ahol az külön pályatesttel nem t ír, az utak, utcák és terek színvonalába lévén fektetendő az ennek következtében szükségessé váló kiegyenlítések (sülyesztések vagy emelések) az illető utak, utcák és terek, illetve azok burkolatának megfelelő szabályozásával eszközlendők. Azon vonali eszeken ellenben, hol a vasút számára külön alépítmény, illetőleg pályatest létesítendő, ez utóbbinak szabványos koronaszélessége, az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve, legalább 8*4 méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlérne!esnek és a vágány kibővítésének megfelelően kiszélesítendő. A töltések, azok magasságához és anyagához képest, bezárólag 2"5 m. magasságig l 1 / 2 vagy \}]A lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább l 1 / 2 lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, valamint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek megfelelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek,