Rendeletek tára, 1912

Rendeletek - 77. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1912. évi 25.040. számú rendeletével kiadott II. függelék a budapest—budafoki, illetőleg nagytétényi helyi érdekű vasút engedélyokiratához.

4.72 77. 25.040/1912. K. M. sz. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldal­árkai megfelelő fenékeséssel tervezendők és készitendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltésfelőli lejtői ellenben ugyanoly rézsüvei ké­szitendők, mint maguk a töltések. Az anyagtermelési és lerakási helyek mindig szabályos alak­kal, a földterületek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek káro­sítása nélkül és úgy létesítendők, hogy azok a közlekedésnek és vízlefolyásnak, valamint a pályatest és tartozékai előállításának és fenntartásának, nemkülönben az állomási vágányzat meghosszabbítá­sának akadályul ne szolgáljanak vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá hogy azok közegészségügyi, közrendészeti és mezőgazda­sági szempontból kifogás alá ne essenek. Nem szabad anyag­lerakási helyeket akként elrendezni és az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befuvása előidéztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, ahol az lehetséges és szükséges, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek — olyképen azonban, hogy ez által káros vízfolyások ne keletkezhes­senek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenkint mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0'80 m. széles padka hagyandó, és ugyanily széles­nek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. A magy. kir. államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabály­zatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik, külön is megjegyeztetik azonban, hogy az elhatározásnál csakis határkövek alkalmazhatók. Csuszamlások vagy más természetű deformátiók meggátlása és megszüntetése céljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál meg­felelő óvóintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biz­tosítási munkák alkalmazandók. Előreláthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformátióra hajlandó terepen a szükségesnek mutatkozó teljesítmények még a földmunkák megkezdése, illetőleg általában a terep és talaj egyensúlyának megbolygatása előtt, egyébként pedig az építés közben, vagy a műszaki felülvizsgálat, esetleg pedig a műszaki utó felülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben hajtandók végre. Ár-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin

Next

/
Thumbnails
Contents