Rendeletek tára, 1908
Rendeletek - 175. A földmivelésügyi m. kir. miniszter 1908. évi 112.000. számú rendelete, a borhamisitásnak és hamisitott bor forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1908 : XLVII. t.-c. végrehajtásáról.
1952 •• 175. 112.000/1908. F. M. sz. Másrészt, mivel a törvény fentidézett rendelkezései csakis az összevásárolt borseprőből üzletszerüleg kipréselt bor fogalombahozatalából származható káros hatás elhárítását célozzák, önként értetik, hogy ha valaki a vásárolt borseprőből kipréselt bort saját maga fogyasztja el, vagy azt konyakgyártásra vagy szeszfőzésre ő maga használja fel, akkor sem ezen eljárása, sem a borseprőnek ily célra való kipréselése nem esik a törvény 29. §-ának első bekezdésében foglalt tilalom alá. Ellenben a törvény ugyanezen szakaszának az a rendelkezése, mely szerint borseprőből, vizzel, borhoz hasonló italt eiőállitani tilos, minden körülmények közt feltétlenül áll, még akkor is, ha ezt az italt valaki saját fogyasztására óhajtaná felhasználni. Törkölybor. 59. §. A törkölybor készítésére nézve a törvény 30—33. §-ai intézkednek. Ezek szerint törkölybor (csiger vagy lőre) alatt olyan, közö nséges asztali borhoz hasonló ital értendő, mely a friss szőlő törkölyéből, az ebben visszamaradt boralkatrészek kivonása céljából a-törkölyre felöntött vizzel, erjesztés utján állíttatik elő. Törköly bor (csiger, lőre) készítését a törvény csak az alábbi korlátok közt s a következő feltételek mellett engedi meg, u. m. a) Törkölyborkészitésre három naposnál régibb szőlőtörköly használni tilos. * b) Ugyanazt a törkölyt csak egyszer szabad törkölyborkészitésre használni s e eélból a törkölyre, az arról nyert szinmustnak legfeljebb egynegyed részéig terjedő mennyiségű vizet szabad felön ten i. / c) A törkölybor készítéséhez és kezeléséhez szőlőtörkölyön és vízen kivül semmi egyebet nem szabad használni, tehát sem cukrot, sem a must- és borkezelésnél a törvény 2. §-a értelmébenmegengedett anyagokat. A viz használata is csak a törkölybor készítésénél engedtetik meg, ellenben a már kész, kierjedt törkölybornak vizzel való keverése tilos. / d) A derítés (de csak a törvény 2. §. d) pontjában és a jelen rendelet 6. §-ában felsorolt déritőszerékkel), továbbá a kénezés