Rendeletek tára, 1905

Rendeletek - 100. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 58.805. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a nyiregyháza—dombrádi helyi érdekű vasutra vonatkozólag.

100. 58.805/1905. K. M. sz. 749 beton-esőátereszek is lesznek épithetők, melyek — a szükséghez képest — homlok- és szárnyfalakkal, vala­mint a talaj- és egyéb helyi viszonyoknak megfelelő alapozással látandók el Vasúti beton-csőátereszek felültöltésének a magas­sága — szintén a pályaszinig számit va — kisebb nem lehet, mint 08 m. A beton-csőáteresztők készítéséhez — mint kötő­anyag — csakis portlandcement használható. A nyilt vasúti műtárgyak vasbetonból, vagy fából is készíthetők. A fából építendő műtárgyak hid fői, szárnyai és középjármai tölgy vagy vörös fenyőfából, hordszerkezetei pedig bezárólag 2*0 m. nyilasig tölgy­fából és ennél nagyobb nyilasoknál fenyőfából lótesi­tendők. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy épitési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg meg­álíapittatni. Az utcák, utak és terek mentén már meglevő és a vasút által igénybe veendő műtárgyak a szükséghez mérten megerősbitendők, illetőleg meghosszabbitandók és átalakitandók. A meghosszabbitandó közúti műtár­gyaknál a vasút céljaira szolgáló új ellenfalak, illető­leg hidfők a közúti műtárgyak ellenfalaihoz, illetve hidfőihez tompán ülesztendők úgy, hogy a vasúti hid­rész a közúti hidtól elkülönítve legyen. A csapadék és szenny viz levezetéséről — amennyi­ben annak lefolyása a vasút kiépitése által zavartat­nék — megfelelő nyilt vagy zárt csatornák, illetve folyókák létesítésével, esetleg a meglevő ilynemű épit-

Next

/
Thumbnails
Contents