Rendeletek tára, 1905

Rendeletek - 100. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 58.805. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a nyiregyháza—dombrádi helyi érdekű vasutra vonatkozólag.

748 IOC. 58.805/1905. K. M. sz. sóghez képest a pálya egyik vagy másik, esetleg mind a két oldalán megfelelő hosszban, irányban és módon szabályozanclók, valamint a szükséges biztosí­tási és védművekkel látandók el. Egyben megállapít­tatik, hogy mindazon esetekben, a midőn a pályaten­gelyre merőlegesen álló műtárgyaknak előállítása, csak az áthidalandó vízfolyások vagy utak oly mérvű és irányú áthelyezésével, illetve szabályozásával volna lehetséges, mely a vízlefolyásra, illetve közlekedésre, vagy más tekintetben zavarólag és károsan hathatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna okot, a helyi viszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek megfelelő irányban a pályaten­gelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők és építendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyílás nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető át­ereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti ós átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb, még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha ese­tenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyílt szerkezetű műtárgyak alkalmaztas­sanak, mint fedett vagy boltozott átereszek és pedig kőből vagy téglából, esetleg betonból^ a pályaszinig számított legalább 0*60 m. magas felültöltéssel állitan­dók elő, azonban ilynemű, műtárgyak helyett — ha azok csak csekélyebb mennyiségű és : magasságú víz levezetésére szolgálnak -— bezárólag 2*0 m, nyilasig

Next

/
Thumbnails
Contents