Rendeletek tára, 1905
Rendeletek - 100. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 58.805. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a nyiregyháza—dombrádi helyi érdekű vasutra vonatkozólag.
100. 58.805/1905. K. M. sz. 747 által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0-80 m. széles padka hagyandó és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. Csuszamlások vagy más természetű deformátiók meggátlása, illetve elhárítása és megszüntetése céljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók, melyek előre láthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformátióra hajlandó terepen — a mutatkozó szükséghez képest — még a földmunkák megkezdése, illetve általában a terep és talaj egyensúlyának megboiygatása előtt hajtandók végre. A műtárgyak hordszerkezeteinek alsó éle és a legnagyobb ár-, illetve belvizek szine között — az érintett vízfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához ós a még egyébként figyelembe jövő viszonyokhoz és körülményekhez képest — 0*5 —1-0 méter nyilt magas-ság maradjon. Mindazon helyeken, hol a pálya folyókat, patakokat vagy egyéb vízfolyásokat megközelít, a partok leválás és kimosás ellen kellően biztositandók. Folyók, patakok és egyéb vízfolyásoknak az áthidalásokhoz csatlakozó, valamint a vasút által megközelített egyéb részei is a vizlefolyási és helyi viszonyok, nemkülönben a biztonsági követelmények figyelembevételével a vasút építése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, avagy pedig a műszaki pótfelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó szűk-