Rendeletektára, 1898

Rendeletek - 39. A m. kir. belügyminister 1898. évi 16.037. számú körrendelete valamennyi vármegyei törvényhatóság alispánjához, a sajtóügyi köteles-példányok idejekorán átvizsgálása tárgyában.

236 39. 16.037/1898. B. M. sz. továbbá a polgárositott határőrvidék területén, valamint Fiume városában és kerületében egy kötelespéldány az illető közigazgatási hatóságoknál teendő le, az 1848 : XVIII. t.-cz. hatályának területén pedig eddigelé a Magyar Nem­zeti Múzeum köteles példánya volt e czélra igénybe vehető. Ámde az időszaki lapok megjelenésének helyén min­denütt sajtóügyí közvádló nincsen, sem ama lapok szét­küldése a köteles-példánynak a sajtóügyi közvádlóhoz érkeztéig — Fiume kivételével — meg nem akadályoz­ható, s most már a Magyar Nemzeti Múzeum példánya sem a közigazgatási hatóságnál teendő le, mi által ez a sajtó útján elkövetett bűncselekmények feljelentése iránti kötelességének teljesitésében korlátozva van, mely okok­nál fogva ezentúl a sajtóügyi bűnvádi eljárás czélját egyedül a sajtóügyi közvádló rendelkezésére álló köteles­példánynak czélszerűbb felhasználásával, valamint az igazságszolgáltatási és közigazgatási hatóságok törvény­szerű és czéltudatos közreműködésével lehet biztositani. Hogy tehát a sajtóügyi közvádló a kerületében, de székhelyén kivül megjelenő és nézete szerint a büntető igazságszolgáltatás érdekében sürgős megvizsgálást igénylő időszaki lapok büntetésre méltó" tartalmáról is kellő idő­ben legalább annyi értesítést nyerjen, a mennyi a bűn­vádi eljárás megindítására szükséges, az igazságügy minis­ter úr f. év február hó 7-én 8.S35. szám alatt kelt ren­deletében akként intézkedett, hogy a sajtóügyi közvádló ama lapok megjelenése helyén működő kir. ügyészt, s ha ott kir. ügyészség nem léteznék, városokban azok polgár­mesterét, a nagy községekben pedig az esetleg ott székelő főszolgabírót, és ha a nagyközség járási székhely sem volna, annak bíráját — az 1871 : XXXIIL t.-cz." 21. §-ára való hivatkozással — keresse meg, hogy az egyidejűleg rendelkezésére bocsátandó sajtórendészeti köteles-példány-

Next

/
Thumbnails
Contents