Rendeletektára, 1898

Rendeletek - 39. A m. kir. belügyminister 1898. évi 16.037. számú körrendelete valamennyi vármegyei törvényhatóság alispánjához, a sajtóügyi köteles-példányok idejekorán átvizsgálása tárgyában.

Û9. 16.037/1898. B. M. sz. 237 nak minden egyes számát — a postahivataltól vagy a sajtóügyi közvádló ottani megbizottjától a postai tovább­szállítás előtt esetről-esetre átvéve — nézze át, és ha abban nem észlelné valamely nem magáninditványra ül­dözendő bűncselekmény jelenségeit, azt láttamozva, 'a leg­közelebb induló postával hozzá küldje el, ellenkező eset­ben pedig rögtön, a rendelkezésére álló legrövidebb úton, tehát lehetőleg távbeszélő vagy hivatalos express távirat útján közölje a sajtóügyi köz vádlóval a kérdéses lap czímét, számát, a közlemény feliratát vagy kezdő szavait, a bűncselekményt feltüntető kifejezéseknek Összefüggő szószerinti idézését, és ha a szerző ki van tüntetve, ennek nevét, és végül azt a körülményt is, hogy a közönség részére feladott lapokat a posta mikor továbbítja; magát a lapot pedig a legközelebb induló postával küldje el hozzája. Erről a Czímet oly felhivassál értesitem, hogy a ha­tósága alatt levő föszolgabirákat, illetve rend. tan. váro­sok polgármestereit és nagyközségek elüljáróit utasitsa, miszerint a kerületi sajtóügyi köz vádlónak a fenti érte­lemben netán hozzá intézendő megkereséseinek a leg­pontosabban eleget tegyenek. Budapesten, 1898. évi február hó 22-én. Percsel, s. Je.

Next

/
Thumbnails
Contents