Rendeletektára, 1897
Rendeletek - 218. A m. kir. belügyminister 1897. évi 65.861. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a birói és rendőri hullavizsgálat körüli eljárást szabályozó utasitás módositása tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1897. 235 218. A m. kir. belügyminister 1897. évi 65.861. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a birói és rendőri hullavizsgálat körtili eljárást szabályozó utasitás módosítása tárgyában. A birói és rendőri hullavizsgálat körül követendő eljárás tárgyában egyik hivatali elődöm által, az igazságügyminister úrral egyetértőleg, 1887. évi deczember hó 24-én 78.879. szám alatt kibocsátott rendelet, illetőleg »Utasitás«-ban*) előirt és eddig követett gyakorlat folyamán felmerült tapasztalatok, és a huílarészek, valamint az emberi testből származó váladékok és folyadékok postai szállítására és csomagolására nézve kiadott újabb rendelkezések szükségessé teszik a fentidézett itteni rendelet, illetőleg az azzal kibocsátott »Utasitás« némely pontjainak kiegészítését és módosítását. Ennélfogva a hullarészek, valamint az emberi testből származó váladékok és folyadékok szállítása tárgyában múlt évi augusztus hó 25-én 66.838. szám alatt kelt rendeletem,**) valamint az igazságügyminister úrnak ugyanezen tárgyban múlt évi június hó 19-én 41.148. és f. évi június hó 21-én 32.563. számok alatt kelt rendeletei kapcsában a birói és rendőri hullavizsgálat körül követendő eljárás tárgyában 1887. évi deczember hó 24-én 78.879. szám alatt kibocsátott itteni rendelet »Utasitás «-ának 48. *) Lásd : Magy. Rend. Tára, 1888. évf., 3. 1. **) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1896. évi., II. k., 168. 1.