Rendeletektára, 1897

Rendeletek - 218. A m. kir. belügyminister 1897. évi 65.861. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a birói és rendőri hullavizsgálat körüli eljárást szabályozó utasitás módositása tárgyában.

236 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1897. és 51. §*ait ezennel az alábbiak szerint olykép módosí­tom, hogy a régi 48. és 51. §§. helyébe a következő új szövegezésű szakaszok lépnek érvénybe. És pedig:* 48. §. Ha a fentiek szerint megejtett nyomozások eredmé­nye által a büntetendő cselekmény vagy mulasztás alapos gyanújában álló mérgezés gyanúja indokolt, a vegyi vizs­gálatra a következő hullarészek és anyagok választandók ki, illetőleg készítendők elő: 1. a nyeleső-bárzsing (oesophagus) alsó és a nyombél középső része kétszeresen leköttetvén, azok a lekötési helyek közt átmetszetnek, ezután a gyomor külsőleg meg­vizsgáltatván, mellső felületén a kis ívvel párhuzamosan és ehhez közel, úgy, mint a nyelcső és nyombélrészlet is, tiszta edény felett felmetszetik, s mindhárom, miután nyákhártyájuk a kórboneztan elvei szerint megvizsgáltat­tak: üvegedénybe helyeztetik, mely edény I. számmal jelölendő. Ugyanezen edénybe helyezendő a gyomor és nyombél tartalma is, miután mennyisége, összeállása, összetétele, szine, szaga és a vegyi kémpapirok iránti hatása jegyző­könyvbe vétetett, Az ezen tartalomban észlelt gyanús anyagok (mint pîT növényrészek, jegeczek,| szemesek stb.), a mennyire lehetséges, szintén ossz egy üjtendők, és közelebbi vizsgálat végett különhelyezendők.| A||gyomornyákhártya esetleges leöblitéséből szár­mazó mosóvíz II. számmal jelölt külön palaczkba helye­zendő. 3 IBI 2. À belek boneztani megvizsgálása után az éhbélből egy méternyi hosszú, valamint a vastagbélből, tartalma-

Next

/
Thumbnails
Contents