Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 196. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1896. évi 45.934. szám. Függelék a belisce—kapeinai h. é. keskenyvágányú gőzmozdonyú vasut engedélyokiratához.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. 87 fahidak, illetve alkatrészeik anyagneraére vonatkozólag fentebb álló kikötés betartása mellett egészen fából is készíthetők lesznek. Feltöltés által fedett közúti mű­tárgyakra nézve a hasonnemű és szerkezetű vasúti át­ereszekre vonatkozólag előirt feltételek mérvadók; 0*30 méternél nem nagyobb nyilassal biró fedett útátereszek azonban, kellően indokolt esetekben, mint tölgy- vagy vörös fenyőfa-tömlők is engedélyeztetni fognak. Útszabályozások, útáthelyezések és útátjárók felépít­ménye, az eredeti út felépitményének megfelelően, vagy kőalapból és kavicsból, vagy csak kavicsból állitandó elő. Oly utaknál pedig, melyek kavicsolva egyáltalában nin­csenek, az útátjárók mindkét sínszáltól számitandó 8—8 m. hosszaságban 20 cm., azon túl pedig 15 cm. magas­ságban homokolandók. Az állomási hozzájáró utak, valamint az állomási fönsikon kocsiközlekedésre szolgáló területek 0*25 m. vastag homokréteggel látandók el. Az állomási terek azon részei, melyek kocsiközleke­désre nem szolgálnak, 10 cm., az őrházi fensikok pedig 5 cm. vastag homokréteggel boritandók. Az állomásokon, a fensiknak és különösen a vágá­nyok beágyazásának szárazon tartására, a szükséghez képest szabványszerű szivárgók létesítendők. Minden állomáson kert számára legalább 400 m 3 , és minden egyes állomási és vonalőrháznál — szintén kertnek—legalább 1000 m 2-nyi földterület kisajátítandó. III. Felépitmény. A pálya l.o m. nyomtávval épitendő. A sínek, melyek aczélból gyártandók, folyóméteren­ként 11'7 kg.-nál könnyebbek nem lehetnek, és függő sin­kötés alkalmazásával oly sűrűn rakott talpfákon helyei-

Next

/
Thumbnails
Contents