Rendeletektára, 1894

Olalszámok - 1894-II-562

562 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1894. szükség esetében a netán indokolatlanul elmaradt bélyeg­lerovás tekintetében a leletet felvenni köteles. Még abban a tekintetben is különös figyelmet igénylő újitást foglal magában a törvény 21. §-a, hogy annak IV. 2. pontja szerint oly felfolyamodásoktól, melyek a felső bíróságnak a felebbezési eljárás során vagy felfolya­modás következtében hozott végzése ellen vannak intézve, mint ismételt felebbviteltől a IV. L pont alatt megállapí­tott rendes bélyegilletéknek a kétszeres összege jár. A törvény 22. §-a értelmében a felebbviteli bead­ványtól járó összes bélyegilleték, tehát ideértve a példá­nyok ívei és mellékletei után járó bélyegületéket is, a felebbezés első példányára, ha pedig a felebbezés szó­val jelentetik be, a bejelentésről felvett jegyzőkönyvre ragasztott bélyegjegyekben rovandó le és pedig ez utóbbi esetben az idézett törvényszakasz második bekezdésében foglalt elvi határ ozmány oknak megfelelően mindjárt a bejelentéskor, illetőleg az erre vonatkozó jegyzőkönyv felvételekor. Szem előtt kell tehát tartani azt, hogy e határozmányok által az 1873. évi IX. t.-ez. 6. §-nak rendelkezései s ezek között különösen a felebbviteli bélyegilletéknek 48 óra alatt való pótlására vonatkozó rendel­kezés is módosíttattak, illetőleg hatályon kivül helyeztettek. XI. Új rendelkezést tartalmaz a törvény 24. § a, az 1893. évi XVIIL t.-cz. 141. §-ában emiitett, a feleb­bezési tárgyalást előkészitő iratokra nézve. Ezek az iratok,, figyelemmel a törvény 3. §-ának második bekezdésére,, a rendes beadványi bélyegilleték alá esnek, melynek le­rovási módjára nézve annyiban intézkedik még különösen az idézett törvényszakasz, hogy az ügyvédtől ügyvédnek közvetlenül kézbesitett ilyen iratpéldányok és ezek mel­lékletei után az összes bélyegilleték a felebbezési bíróság jegyzőjénél letett első példányon rovandó le.

Next

/
Thumbnails
Contents