Rendeletek tára, 1888

Rendeletek - 1. A m. kir. belügyministernek 78,879/II. szám alatt valamennyi vármegyei és városi törvényhatósághoz, valamint a fővárosi m. kir.államrendőrség főkapitányához intézett körrendelete, a birói és rendőri hullavizsgálat körül követendő eljárás tárgyában.

MAGYARORSZÁGI KENDELETEK TÁRA. 1888. 39 7. Az akként befejezett jegyzőkönyvet a bonczoló or­vosokon kivül a vizsgáló biró s birósági jegyzőkönyvvezető, — valamint ha az ugyanazonosság megállapítására tanúk alkalmaztattak (15. §.), ezek is aláírják. 39. §. . A véleményben, a vizsgáló biró által netán föltett különleges kérdéseken kivül, rendszerint az iránt kell nyi­latkozni, hogy: 1. mi volt a bekövetkezett halálnak közvetlen oka? s 2. ezen közvetlen ok mi által idéztetett elő ? Ha azonban a hullán testi sérülés észleltetett, meg­határozandó : 3. vájjon az más személy által elkövetett sértésből származott-e ? És ha megállapittatott, hogy a halált okozott sérülés más személy sértéséből származott, meghatározandó továbbá, hogy : 4. a sértés mily (esetleg mely) eszközzel? mily módon ? és a halál bekövetkezését mennyivel megelőzött időben követtetett el? Ha pedig a hullán több sérülés észleltetnék, az is meghatározandó : 5. vájjon azok mindegyike halálos volt-e ? vagy 6. a halál azoknak összhatása, vagy 7. csak egynek, illetőleg többnek és ez esetben melyik­nek hatása folytán következett be ? és 8. vájjon mindegyik sérülés ugyanazon eszközzel ; 9. különösen azonban a halálos sérülés mily (esetleg mely) eszközzel okoztatott ; akár egy, akár több sérülés volt légyen is azonban hatással a halál bekövetkezésére, meghatározandó továbbá, vájjon a halál

Next

/
Thumbnails
Contents