Rendeletek tára, 1888

Rendeletek - 1. A m. kir. belügyministernek 78,879/II. szám alatt valamennyi vármegyei és városi törvényhatósághoz, valamint a fővárosi m. kir.államrendőrség főkapitányához intézett körrendelete, a birói és rendőri hullavizsgálat körül követendő eljárás tárgyában.

40 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1888. 10. magának a sértésnek minőségénél és súlyossá­gánál, vagy 11. a sérültnek valamely különös tulajdonságánál vagy állapotánál, vagy 12. bizonyos különleges s a sértés elkövetésével vonat­kozásban álló körülményeknél, vagy 13. a sérüléshez, habár véletlenül hozzá jött, de mégis ez által előidézett vagy ebből kifejlődött közbenső okoknál fogva következett-e be ? avagy 14. oly közbenső okok következménye volt-e az, a melyek nem okoztattak és nem mozdittattak elő a sérülés által, sem abból nem fejlődtek ki, és a melyek a sérülés nem létében is, vagy abban az időben vagy röviddel azután,, a melyben bekövetkezett, a halált eredményezték volna ? Végre a fentebbi 10 — 13. pontok eseteiben meghatá­rozandó az is: 15. vájjon a halál az idején érkezett czélszerű segély­áltál el lett volna-e hárítható ? A 14. pont esetében pedig meghatározandó: 16. vájjon a sértés, eltekintve a haláltól, az e nélkül is beállandott valószinü következményeinél fogva súlyos, vagy könnyű testi sértést képez-e? 40. §. Ha gyermekölés gyanúja forog fenn, főkérdés az : váj­jon a gyermek élve jött-e a világra ? 41. §. Lövés által okozott halál esetében meghatározandó az is, hogy a lövés mely irányból és mely távolságból intéz­tetett ?

Next

/
Thumbnails
Contents