Rendeletek tára, 1887
Rendeletek - 221. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 1887. évi november hó 26-án 44,250. szám alatt kelt rendeletével kiadott részletes utasitás a középiskolai orvosok és egészségtan-tanárok számára.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1887. 2295 másrészt azonban arra is, hogy javaslatai az adott viszonyok és körülmények között végre is legyenek hajthatók. Gondja van továbbá általában arra, hogy a közegészségügyre vonatkozó törvények, úgyszintén a kormány és hatóságai által kiadott ebbeli rendeletek pontosan végrehajtassanak. 9. Uj iskolai építkezések, átalakítások vagy kibővítések alkalmával iskolai hatósága felszólítására szakszerű véleményt ad. 10. Az iskola egészségügye érdekében tett működéséről jegyzéket vezet, melyben végrehajtott vizsgálatainak s elemzéseinek eredményét pontosan följegyzi. 11. Az iskola-orvos teendői a tanulók egészségének oltalmazására. 11. Az iskola-orvos minden újonnan belépő tanulót a tanév elején az igazgató által kitűzött időben és intétézeti helyiségben megvizsgál. A régebben fölvett s mégorvosilag meg nem vizsgált tanulókat is mielőbb megvizsgálja. A vizsgálatra a tanulók egyenként jelennek meg az orvos előtt. E vizsgálatnál jelen lehet a tanuló szülője vagy helyettese, fontos esetekben az igazgató is. A vizsgálatról az iskola-orvos jegyzéket vezet, a melybe mindazokat, kikre nézve egészségi tekintetben megjegyzése van, bejegyzi. 12. A vizsgálatot az orvos kimélettel köteles végezni. A szükséghez képest tüzetesebb vizsgálatot is eszközöl. Ha a bővebb megvizsgálást a szülők elleneznék, a házi orvostól kiállított hiteles bizonyitvány t tartoznak a tanulók bemutatni, melyben okvetetlenül benfoglaltassék, hogy a tanuló nem szenved-e fertőző betegségben. Az orvosi megvizsgálásról a szülők az igazgató részéről mindig eleve értesitendők, nevezetesen a tanév elején az iskola hirdető