Rendeletek tára, 1887

Rendeletek - 221. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 1887. évi november hó 26-án 44,250. szám alatt kelt rendeletével kiadott részletes utasitás a középiskolai orvosok és egészségtan-tanárok számára.

2296 MAGVARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1887. tábláján, évközben a szülőkhöz intézett iratban vagy ( nyomtatványban. Gzélszerű a szülőket általában is figyel­meztetni az évi értesitőben, vagy a szülők kezeibe adott iskolai rend- és fegyelmi szabályzatban. 13. A belső szervek megvizsgálása. Az orvos megvizs­gálja a tanuló belső szerveit, különösen lélekző szervét és szivét. A mennyiben oly betegséget talál, mely az iskolázás viszonyai között rosszabbodik, erről az igazgató utján a tanuló szülőit, illetőleg a szülők helyettesét felvilá­gosítja. Figyelemmel van különösen arra, vájjon a tanuló, teste állapotánál fogva a tornázásban feltétel nélkül részt vehet-e, vagy csak bizonyos nemében a tornázásnak, avagy épen nem vehet részt. E tapasztalatai alapján javaslatokat tesz az igazgatónak a tornatanitó utasítása végett. Megvizsgálja a tanulót arra nézve is, vájjon nem szenved-e gümőkórban. Felhívja az igazgató figyelmét a tuberculosus tanuló köpetének fertőző voltára s a többi tanulónak e tekintetben való oltalmazására. Ha egyes tanulóknál bárminő ragályos fertőzöttség gyanúja forog fenn, az igazgatónak megadja a tanácsot az ily tanulók irányában követendő eljárásra. Az orvos megvizsgálja a tanuló gerinczoszlopát, hogy ennek netaláni elgörbülését fölismerje. Az elferdült gerinczű tanuló ülésére s tornázá­sára vonatkozólag tanácsot ad. Figyelemmel van a tanulónak psychikai és ideges állapotára, netaláni hebegésére, dadogására, vagy erre való hajlandóságára. Megvizsgálja, nincs-e golyvája & tanulónak; nem szenved-e önkénytelen vizeletcsorgásban s a betegnek az iskolában való magatartására nézve uta­sítást ad.

Next

/
Thumbnails
Contents