Rendeletek tára, 1874

Rendeletek - 194. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister által 1874. évi deczember hó 31-én 18091. sz. a. kiadott s a vasútépitészeti m. kir. főfelügyelőséghez intézett rendelet: az engedélyezett vasutak felépitményeinek és forgalmi eszközeinek az üzlet megnyitása előtt épitési czélokra mikénti használása iránt.

688 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA, 1874. a társulat úgy ezen egyénért, valamint az egész üzletért fele­lős marad. 8) Az üzlet megnyitása előtt használatba vett forgalmi eszközök számai, nevei, sorozata, valamint a használatba vétel és a használatból kivétel napja a m. k. vasútépitészeti fő­felügyelőségnek bejelentendők« 9) A felépítménynek és a rendes forgalomra szánt for­galmi eszközöknek építési czélokra való használata csak azon határozott kikötés mellett engedtetik meg, hogy az épí­tési alap, illetőleg a vállalkozó ezen engedély elfogadása által aláveti magát az ezen szabályzat 10, 11, 12, és 13-ik pont­jában foglalt határozatoknak. 10) Az épités alatti használat által a felépítményen és ennek egyes alkatrészein okozott mindennemű sérülés az üzlet megnyitása előtt helyreigazítandó, és ha a tökéletes kijavítás vagy helyrepótolás bármi okból már eszközölhető nem volna, akkor az okozott kár a kormány részéről megbecsülendő és a megfelelő összeg az építési alapból a vasúttartalék alapjába befizetendő. 11) Az anyagszállításra használt forgalmi eszközök a rendes üzletre szánt forgalmi eszközök sorába csak akkor vétetnek fel, ha azok az előirt szerkezettel birnak s a hasz­nálat által mértéken tűi nem szenvedtek, és a visszaszolgál­tatás előtt az építési alap illetőleg a vállalkozó terhére kija­víttatván, teljesen ép állapotba helyeztettek s a kormány ré­széről átvehetőknek találtattak. 12) Az építési czélokra használt forgalmi eszközökért az összes külső sérülések kiigazítása után koptatás fejében az 1874. évi juliushó 27-én 6490. sz. a. megállapított kulcs sze­rint kiszámítandó értékcsökkenés lesz az építési alapból a forgalmi eszközök tartalék-alapjának javára fizetendő. 13) A 10, 11 és 12-ik pontban foglalt határozatok még az illető vonalrészek mütan rendőri bej arasa előtt érvénye­sitendőkés foganatosításuk a mütan-rendőri bejárásnál okmá­nyilag igazolandó.

Next

/
Thumbnails
Contents