Rendeletek tára, 1874

Rendeletek - 194. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minister által 1874. évi deczember hó 31-én 18091. sz. a. kiadott s a vasútépitészeti m. kir. főfelügyelőséghez intézett rendelet: az engedélyezett vasutak felépitményeinek és forgalmi eszközeinek az üzlet megnyitása előtt épitési czélokra mikénti használása iránt.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1874. 689 Hogy azonban az építés alatt levő vasutakon a vasútépítés czéljából közlekedni szokott s a fentebbi feltételek mellett jövőre is közlekedhető mozdony-vonatoknál netáni balesetek­nek és szerencsétlenségeknek eleje vétessék : a m. évi június 3-ról 5353 sz. a. kibocsátott rendeletemhez képest ezennel újólag kijelenteni, hogy jövőben az emiitett ideiglenes moz­dony-forgalom mielőbb megindittassék, vagy mielőtt az épülő félben lévő vasútvonalokon építési czélokra szánt mozdony­vonatok közlekedése a fennt kijelölt feltételek mellett kezdetét venné, ez mindenkor a m. kir. vasüti és hajózási főfelügyelő­ségnek bejelentendő, s az utóbbinak erre vonatkozó engedélye kérendő ki. Tapasztaltatván egyébiránt, hogy az ily ideiglenes mozdony-von átokkal (Material-Züge) a pályaépítéshez szük­séges munkásokon és az ezekre felügyelő közegeken kívül ré­szint az építési vállalkozó, vagy ennek megbizottjai, részint pedig az illető vasút-igazgatóság vagy hivatalnokai engedel­mével a vasúti üzletrend ellenére gyakran idegen személyek is szoktak szállíttatni: valamint már a fentidézett 5353. sz. kibocsátványomban kijelentettem volt, hogy a közbiztonságot veszélyeztető ilyetén visszaélések nem tűrhetők, úgy az ezek megszüntetésére nézve ugyanakkor kiadott tilalmat ezennel megújítom s annak szoros megtartását elvárom. Miről czimet, 1872. évi September 3-ról 243. sz. a., valamint f. évi október 13-ról 1337. sz. a, tett felterjesztésére vonatkozólag tudomásul s megfelelő további eljárás végett azzal értesítem, hogy jelen rendeletem által, — melyet egy­idejűleg a m. k. vasúti és hajózási főfelügyelőségnek és a m. kir. államvasutak igazgató-tanácsának tudomásul és maguk miheztartása végett másolatban kiadtam, — a volt m. kir. vasútépitészeti igazgatóságnak ez ügyre vonatkozó, s hivatali elődöm részéről 1869. évi 9464 sz. a. helybenhagyott szabály­zata hatályon kivül helyeztetik. Gf. Zichy, s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents