Rendeletek tára, 1868
Rendeletek - 175. A magyar éjszak keleti vasút engedély-okmányának tervezete
Magyarországi Törvények és Ren Teletek Tára. 1868» tendök, melyek ez államköltségen foganatba vett vonalakra nézve megállapittattak. E tekintetben különösen fölemlittetik, hogy a sínek a könnyebb és kisebb szabványszelvényü mintából, t. i. egy bécsi láb hosszúságban 20 1 ' 2 vámfont sulylyal birok legyenek, a talpfák pedig tölgy- vagy a legkipróbáltabb rendszer szerint telitett (impraegnált) bükkfából készíttessenek és szállíttassanak. Az engedélyesek kötelesek a nyílt pályának, az állomások sinutainak előállításához szükséges fölműanyagokon kivül ezeknek még 1 százalékját, valamint legalább két teljes kitérő és keresztvágány-szerkezetet is, mint tartalékanyagot, az épitési alapból előállítani. A fölépitméuyhez szükséges mindennemű vasanyagot köteleztetnek a vállalkozók lehetőleg a belföldön szerezni be. A mennyiben ki nem elégitő ajánlatok miatt ezen anyagok szállítása szükségképen külföldről eszközöltetnék, ez esetben a beszerzési hely iránt az engedélyesek és a kormány közt egyesség hozandó létre. c) Epületek, pályaelzárás, jelzések. Az állomásokon levő épületek köböl készítendők, kivéve az áruraktárakat rakodókat és őrházakat, melyek fából is előállíthatók. Az állomás egyéb felszerelései végleg azon szabályok és szabványrajzok szerint készitendök, melyek az államköltségen foganatba vett vonalaknál hason munkálatokra nézve megállapittattak. Ugyanez áll átalában a pálya elzárása és elkorlátolása czéljából teendő munkálatok, valamint a jelzési készületek és az egész jelzési rendszer tekintetében is.