Rendeletek tára, 1867
Rendeletek - 141. A m. kir. pénzügy ministernek 1867. september 3-án kelt rendelete, az adó-behajtás körüli szigorubb rendszabályok alkalmazása tárgyában.
378 Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1867. közegeket nemcsak erkölcsi befolyásukkal, hanem hivatalos közreműködésükkel is támogassák : sajnálattal kell kijelentenem, hogy pénzügyi tekintetben az elért eredmény nem felelt meg mindenütt a várakozásnak. A közvetlen adók hátraléka, a folyó év elejétől apadás helyett 8 millió forinttal növekedett. A mérleg eme kedvezőtlen állásának megbirálásánál nem kerülték ugyan ki figyelmemet azon súlyos viszonyok, melyek a közelebb múlt évek alatt az országot sújtott különböző csapások folytán, a nagy többségében földmiveléssel foglalkozó adófizető osztályra nehezedének. A hátralékok ily magas aránybani szaporodását azonban, szemben az állam-szükségletek fokozott igényeivel, aggályosnak kellvén tekinteni, elutasithatlan kötelességemmé vált, a közadók behajtását illetőleg most már oly intézkedéseket tenni, melyek az innen várt közjövedelmek kellő aránybani befolyását biztositsák. Sürgetőleg utal erre azon körülmény is, hogy a fizetésre legkedvezőbb aratás utáni időszak már-már múló félben van. Utasitottam tehát a pénzügyi felügyelőségeket, hogy a behajtási eljárást ott, a hol kell, szigorúbb eszközök alkalmazása mellett is inditsák meg. Minden lehető félremagyarázások elkerülése végett alkalmat veszek magamnak a viszonyok igényeihez mérten összeállitott eljárási szabályokat, melyek a közhatósági tisztviselőknek és pénzügyi közegeknek utasításul szolgálandnak, mellékletben tudomás és alkalmazkodás végett megküldeni. Ezen szabályok lehetővé teszik egy részről az egész országban az egyöntetű eljárást, mig más részről az egyes adófizetőknek az önkényes elbánás ellenében biztosítékot nyújtanak. Hogy azonban a mellözhetlen szükségesség által parancsolt eme szigorúbb eljárás mellett is a kiméletet ér-