Rendeletek tára, 1867
Rendeletek - 141. A m. kir. pénzügy ministernek 1867. september 3-án kelt rendelete, az adó-behajtás körüli szigorubb rendszabályok alkalmazása tárgyában.
Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára. 1867. 379 demlő körülmények méltányos figyelemben részesittessenek, a kényszer utjáni végrehajtás alól kivétetnek : 1-ször. Azok, kiknek hátraléka egy negyed évi összeget meg nem halad. 2-szor. Az elemi csapások következtében felvett károk után elengedési tárgyalás alatt álló adórészletek. 3-szor. 1861-ben házi adó fejében a megyei pénztárakba fizetett összegeknek a folyó illetékekbe betudása el lévén már rendelve, addig is, mig a formaszerü leírások keresztül vitetnének, a mennyiben ezen megyében vagy kerületben ez ideig nem eszközöltetett volna, a befizetett összeg erejéig a végrehajtás alá eső adókötelezett mentesítést nyer. 4-szer. Minthogy az utóbbi évek elemi csapásai folytán beállott fizetési képtelenség következtében az adóhátralékok az ország több vidékein oly arányban halmozódtak fel, hogy azoknak együttes behajtása a kötelesek adófizetési képességét csökkenthetné, tehát az ily rendkívüli eseteket illetőleg s e czélból utasítottam a pénzügyi felügyelőségeket, hog y a) ezen év folytán azon hátralékokat hajtsák be, melyek az egy évi egész előirt adóösszeg felénél magasabb tételt nem képeznek. - b) Hol az 1866. év végéig terjedő adóhátralék az egész évre előirt adó felét túlhaladja, ezen felesleg az 1868évre előírandó. c) Hol a hátralékok egy egész évi adót meghaladnak, a harmadik, sőt a negyedik évre is előirandók, még pedig akkép , hogy egy évre a rendes évi adónak 50°/ 0-nál több ne jusson. d) Azon adóköteles, ki az ekkép engedélyezett halasztási határidőket pontosan meg nem tartja , annak összes hátraléka azonnal behajtható, kivévén, ha a határidő lejárta előtt ujabb halasztást nyert, mely ujabb halasztás csak in-