Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-66

5501 Az Országgyűlés 66 ülése, 1989. november 22-én, szerdán 5502 ni kívánja. Miniszter úr bólogató fejcsóválásából látom, ő is tudja és érzi: amennyiben nem normatív alapon képződik az IFA-alap, hanem tényleg ilyen restriktív módon, akkor a jövő évi elkötelezettségek miatt hiába van minisztertanácsi határozat, egy fillér nem fog jutni a magánvállalkozások támogatására. A minisztertanácsi határozat bizony írott malaszt marad. Számomra tehát az az egyedül elfogadható: ha ez az alap a jövő évben is normatív alapon képződhet. így is elég haszna van ezen a kincstárnak. Természetesen az idegenforgalom a lakosságot is érinti, befejezésül erről szeretnék szólni. A lakosság jelentős része főállásban vagy mellékállásban az idegenforgalomból él, és ahogy említettem, lépéseket kellene tenni annak érdekében, a 7—800 millió dollár a kincstárba folyjon be, a fejlesztéseket szolgálja. Nagyon félek attól, — képviselőtársaim is figyelmeztettek, nehogy úgy fogalmazzak —, ki fog alakulni a kettős valutarendszer. Ok azt mondták, kialakult az már régen. Ma még személyautót lehet dollárért venni, de ha a suszter is dollárért fogja a cipőnket megtalpalni, akkor az már nagyon nagy baj lesz. Mindezeket szerettem volna elmondani a költségvetéssel kapcsolatban, pozitív döntést várva. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm a hozzászólást. Kedves Képviselőtársaim! Nálam még két képviselő neve szerepel, aki hozzá kíván szólni ehhez a napirendi ponthoz. Javasolom, hallgassuk meg őket a szünet előtt, hogy a válasz előtt ne kelljen külön szünetet kérni. Balogh László Pest megyei képviselőtársunk felszólalása következik. elénk vázolt. Azt szeretném mondani, hogy a régi, amit eddig csináltunk, az már nem megy. Először nem megy azért, mert egy eleve rossz szisztéma, amelyik tényleg a pénzosztogatáson alapszik elsősorban — ezt nem rosszindulattal mondom, dehát ez a lényege — szubjektív, nem nyilvános volt, amikor találkoztunk vele, akkor már nem lehetett sernmin változtatni. Tulajdonképpen a mai társadalom ezt már nem fogadná el egyszerűen. De van más oka is, amiért a régi már nem maradhat. Az az, hogy a társadalomban bizonyos folyamatok elindultak. Például a személyi jövedelemadót helyi forrássá akarjuk, hogy váljon. Ha helyi forrássá válik, akkor már nem lehet nem normatív az állami támogatás, mert ha helyi forrásként realizálom a személyi jövedelemadót, de az állami támogatást valamilyen más szisztéma szerint osztom, akkor az ugyanaz, mintha elvenném a településtől azt a személyi jövedelemadót, amit az ő polgárai fizettek és átvinném máshova. Ezzel becsapom a lakosságot és lehetetlen helyzetben hozom a helyi tanácsokat. Másik dolog. Az önkormányzatokról nagyon sokat beszélünk, és igyekszünk is abba az irányba haladni. Abban az esetben a megyei tanácsok pénzügyi szerepét fokozatosan csökkenteni kell már most is, és átirányítani a források egy részét a helyi tanácsoknak. Változik az egészségügyi finanszírozás, és még más változások is vannak. Tehát a régi gazdálkodás nincs ma. Most nem választhatunk, hogy a régit folytassuk-e vagy az újat, mert a réti teljesen felmorzsolódott erkölcsi, politikai és a társadalmi változások következtében. Nekünk alkotni kell egy újat, amit vagy ilyen vagy olyan alapon tudunk felépíteni, de vállalható módon, ma általában elfogadható módon lehet csak, és az nem volna rossz, ha erre még sok jó javaslat érkezne. Egyelőre itt tartunk, és csak ez az egy van. Tehát azon hiába vitatkozunk, hogy a régit vagy az újat. Mik azok a kérdések — mások is beszéltek már részben róla —, amelyeket még alaposan vizsgálni kell a következő időszakban? Egy: a kisegítő mechanizmusokat, mert olyan helyzetbe nem kerülhet egy tanács se, hogy működésképtelen legyen, valamint azt, hogy a kistelepülések fejlődését így, ezzel a konstrukcióval jól segítjük-e vagy más településtípusú problémákkal tudunk-e még érdemben foglalkozni ezen a rendszeren belül. A másik: az idegenforgalmi feladatok ellátásához most már adnak segítséget — valamennyit. Emellett a személyi jövedelemadó a fő bevételi forrás. Énszerintem is vizsgálni kell, hogy egyedül a személyi jövedelemadóra kell-e ezt építeni — akár a differenciáltság, akár az ösztönzés tekintetében. Például, a vállalkozási nyereségadót odaadhatnánk egy az egyben még a mostani mellé a tanácsoknak. Az csak néhány százmillió forint — mondják a pénzügyi szakemberek, ezzel úgy se lehet semmit megoldani. Az igaz, de ma még nincsenek is a vállalkozások kifejlődve. De ösztönöznénk a tanácsokat, hogy segítsék az új vállalkozásokat, és érdekeltek lennének benne. Tehát a gondolkodás valóban ne legyen csak pénzügyi, csak financiális, hanem nézzük azokat a folyamatokat is, amelyeket segíteni akarunk. BALOGH LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! A tanácsi gazdálkodáshoz szeretnék néhány észrevételt elmondani, a hozzászólásokat is figyelve és figyelembe véve, valamint azt is, hogy a bizottsági munkában természetesen folyamatosan foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Tehát ahogy ott látjuk, abból néhány dolgot elmondanék. Az első: ennek a sok problémának, panasznak, ami itt elhangzott, igazából a legalapvetőbb összetevője vagy forrása az, hogy tovább csökken a tanácsok összpénzügyi kondíciója. Ez olyan helyzetben, amikor közismert, hogy eddig is nagyon kevés volt, és olyan helyzetben, amikor ma már hallottunk az infrastruktúráról, a szociálpolitikáról, az egészségügy, a közoktatás és más területek kiemelt kezeléséről. Én tehát tulajdonképpen azt gondolom, hogy újra meg újra meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy mondjuk a központi igazgatási szervek meg a helyi tanácsok költségvetését szabad-e azonosan szigorítani vagy valamilyen differenciáltsággal kezelni? Tulajdonképpen itt egyenlő teherviselés érdekében szólok, de természetesen ez nagyon alapos vizsgálatot igényel, mert ilyet közvetlenül nem lehet megválaszolni. A másik dolog, hogy nagy vitatéma — vitatható a mi körünkben is —, hogy maradjon-e a mostani tanácsi gazdálkodás vagy lépjünk előre abba a közbülsőbe, amit az 1990-es esztendőre Békési László miniszter