Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-82

6779 Az Országgyűlés 82. ülése, 1990. március 2-án, pénteken 6780 Itt egy másfajta dologról van szó. Nem a magyar hatóságok által elítélt emberekről, hanem a Szovjetunióba elhurcolt és szovjet bíróságok által jogtalanul elítélt embereknek az ügyéről, és úgy gondolom, hogy ezt külön kell választani, ez egy másfej ta eljárást igényel. Ha például megnézzük a kártérítés ügyét, itt nem biztos, hogy egy kártalanítási törvényt kell kidolgoznia majd a Kormánynak, hanem lehetséges, hogy — mondjuk — szovjet hatóságokhoz kell fordulni majd ebben az ügyben. Ezt nem tudom. Tehát ez mindenképpen más dolog, és nem a magyar hatóságok által elkövetett jogsértéseket elszenvedett embereknek a dolga. Ennél is nyomósabb okom van azonban. Az önálló indítványom ugyanis valójában nem önálló indítvány, hanem a Recski Szövetség és a Magyar Demokrata Fórum közös felkérésére tettem ezt meg. Egészen pontosan, a Recski Szövetség Szovjetunióbeli Hadifoglyok, Kényszermunkások és Politikai Elítéltek Tagozata kért fel erre. Dr. Zimányi Tiborral, a Recski Szövetség főtitkárával hétfőn találkoztam, a szóbanforgó törvénytervezetnek a szövegét, amelyik 14-ikén kerül majd napirendre, neki megmutattam, ők áttanulmányozták, és az volt a határozott véleményük, hogy ez az ügy, a Szovjetunióba elhurcoltak ügye különválasztandó attól, amit az a törvényjavaslat tárgyal, és arra kértek, hogy feltétlenül tartsam fenn az indítványomat. Nekem az érintetteknek az akaratát feltétlenül tiszteletben kell tartanom. Én arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy ugyanezt tegye, és döntsön most erről a határozatról. Köszönöm. ELNÖK: Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, kíván-e a képviselőtársunk által benyújtott határozattervezetről a mostani ülésszakon dönteni. Kérem, szavazzunk erről. (113 igen, 102 nem, 58 tartózkodó szavazat.) A szavazás eredménye az, hogy nem kapta meg az 51 százalékos többségi szavazatot az előterjesztés, ezért a napirendi pont tárgyalását a március 14-ei ülésszakra napolja el az Országgyűlés. Következik a pornográfia és szennyirodalom nyilvános terjesztésének tiltására irányuló népi kezdeményezés tárgyalása. A kezdeményezésben foglaltakat előzetesen megvitatta a kulturális, valamint a kereskedelmi bizottság. E két bizottság véleményének ismeretében a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság országgyűlési határozattervezetet készített, amelyet 661. számon kiosztottunk. Kérem, hogy ezt tekintsük a tárgyalás alapjának. A bizottság külön előadót állítani nem kíván. A határozattervezet lényege: az Országgyűlés értsen egyet a népi kezdeményezésben foglaltakkal. Ennek kapcsán kérje fel a Kormányt szigorú és ellenőrizhatő forgalmazási feltételeket megállapító jogi szabályozásra, különadó kivetésére, amelynek bevételét kizárólag közérdekű célokra lehessen felhasználni. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság azonban nem tartja indokoltnak a Büntető Törvénykönyv jelenlegi, e témakörre vonatkozó szabályainak kiegészítését. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíván-e a napirendi ponthoz valaki hozzászólni? Nem. Következik tehát a határozathozatal. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a pornográfia és szenny irodalom nyilvános terjesztésének tiltására irányuló népi kezdeményezésről szóló országgyűlési határozattervezetet? Kérem, szavazzunk erről. (Megtörténik. — 223 igen-, 8 nem-szavazat, 36 tartózkodás.) Az Országgyűlés a határozattervezetet elfogadta. Dr. Pregun István képviselőtársunk interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez az egyházi intézmények költségvetési támogatása tárgyában. Az interpellációt előzetesen megtárgyalta a terv- és költségvetési bizottság, és megvitatta a Kormány előterjesztésében benyújtott, az interpelláció nyomán készült költségvetésitörvény módosításának két változatát is. Az elmondottakat a bizottság 659-es számú jelentésében találják meg. A jelentés mellékletét képezi az a Kormány által benyújtott törvényjavaslat is, aminek elfogadását a terv- és költségvetési bizottság támogatja. Ezért egyetértve az interpelláló képviselőtársunkkal is, kérem, hogy ezt tekintsük tárgyalási alapnak. Megkérdezem dr. Békési László pénzügyminisztert, hogy kíván-e a törvényjavaslathoz szóbeli kiegészítést fűzni? (Igen.) Övé a szó. DR. BÉKÉSI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Tisztelt Országgyűlés! Néhány rövid kiegészítő gondolatot szeretnék az előterjesztett törvénymódosító javaslathoz hozzáfűzni. Azért tartom szükségesnek, mert két kérdés nyilván mindannyiunk fejében ott motoszkál. Az egyik, hogy ha most a Kormány tudomásul veszi a képviselői interpelláció nyomán az egyházi iskolák, illetve egyházi intézmények támogatásának növelését, akkor ezt miért nem tette meg a decemberi, költségvetést tárgyaló ülésszakon; a másik, miután az előző napirendek keretében parázs vita alakult ki a költségvetési pozíciót érintő többletkötelezettségek vállalása ügyében, akkor most miért ilyen engedékeny, és egy lényegében 150 millió forintos többletterhet miért vállal, és ezt miből teszi? Ez az a két kérdés, amire azt gondolom, kötelességem választ adni. Nos, az első ügy. Abban az alapkérdésben, hogy az egyházak által üzemeltetett, állami feladatokat is ellátó intézmények azonos mértékű állami támogatást kapjanak a hasonló állami intézményekkel, soha nem volt vita, teljes volt az egyetértés a Parlamentben és a Kormányban egyaránt. A kérdés az volt, hogy 1990-re ez az elv, amelyet két törvény is rögzített, hogyan érvényesíthető. A költségvetési törvény keretében — talán emlékeznek rá — a megoldás 1990-re kettős volt. Az egyik: külön kapnak támogatást az egyházak által üzemeltetett intézmények, iskolák, szociális és egészségügyi intézmények, de nem teljes körűen; a támogatás másik részét a 409 millió forintos egyházsegélyből kell finanszírozni. A viták e körül alakultak ki. Nevezetesen, ez az egyházsegély kizárólag vagy teljes körűen ezeknek az intézményeknek a támogatását szolgálja-e, vagy pedig az egyházak egyéb fenntartásához, üzemeltetéséhez is hozzájárul. klójában kialakult egy körülbelül 120—160 millió forintos különbség, aminek az volt a lényege, hogy ha az egyházsegély teljes összegét ezeknek az intézményeknek a támogatására fordítják az egyházak, úgy lényegesen rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek, mint az