Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-81

6757 Az Országgyűlés 81. ülése, 1990. március 1-én, csütörtökön 6758 Ebben az esetben még mindig ott van az a bizonyos 11 milliárd forintos lyuk, amelynek a fedezetéről gondoskodnunk kell. Több vélemény, több javaslat hangzott el arra, hogy — miután a helyzet kétség kívül rendkívül feszült, miután a társadalom egyöntetűen elítéli és elutasítja a kamatadó végrehajtását, és miután ezek a hatások természetesen Önöket képviselőket elsősorban érintik, és ezért idehozták a Parlament színe elé —, keressünk más megoldást. Többen fölvetették, mi van akkor, ha a Parlament most nem dönt, de az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tekinti a kamatadót és hatályon kívül helyezi, milyen programja, milyen alternatívái vannak a Kormánynak e körülbelül 11 milliárd forintos ellentétel megteremtésére? Szeretném az Önök emlékezetébe idézni azt a decemberi ülésszakot, amikor a kiadások fölött folyt a vita. Szeretném emlékezetükbe idézni, mennyi kielégítetlen feszültség, probléma maradt a jóváhagyott költségvetés után. És szeretném az Önök figyelmébe idézni, hogy az ezt követő indítványban, Sztrapák Ferenc indítványában egy 25—28 milliárdos tétel ugyancsak ezt a költségvetést, államháztartást érinti, hiszen a társadalombiztosítás is az államháztartás része. Ezen kívül a Kormánynál összesen 6 milliárd forintos igények állnak sorban. De akkor még nem beszéltem a tanácsok igényeiről, amelyet számszerűsíteni e pillanatban nem tudok, de csak utalnék arra a László képviselő úr által benyújtott interpellációra, amelyre a Kormány válaszát Önök nem fogadták el, és amely Szabolcsnak kívánt több pénzt, de hát nemcsak Szabolcsnak kellene több pénz, hanem másoknak is. Szeretném idézni azokat a petíciókat, amelyek az oktatásra, a kultúrára, az egészségügyre, a sportra kérnek a Parlamenttől több pénzt; sok százmillió forintról van szó, nem egyszerűen néhány tízmillióról. Összesen tehát, akármilyen szerényen számolom is, 40—50 milliárd forint a tét. Tisztelt Országgyűlés! A Kormány nem tud alternatívát ajánlani. Sem a bevételek növelésével, sem a kiadások csökkentésével, egy ilyen csomag kezelésére, két hónappal a jóváhagyott költségvetés után. A gazdasági összefüggésekre Kemenes Ernő utalt. A gazdasági teljesítmények az első hónapban nem növekedtek, hanem drasztikusan csökkentek. Az iparban több mint 9 százalékos a termeléscsökkenés. És még egyet legyen szabad a figyelmükbe ajánlani. Ezt a költségvetést nemcsak akkor fenyegeti veszély, ha ezeket az egyébként kétségkívül rendkívül szimpatikus intézkedéseket meghozza a Parlament, hanem akkor is, ha tőlünk függetlenül a nemzetközi gazdasági kapcsolataink nem úgy alakulnak, ahogy ezt eredetileg terveztük. Nem akarok zsákbamacskát árulni, kimondom, a Szovjetunióval folytatott gazdasági kapcsolatokról van szó. Ez a költségvetés emlékeznek rá, arra épített, hogy egy kiegyensúlyozott külkereskedelmi forgalom fog ebben az esztendőben a szocialista relációban megvalósulni, de nem hallatlanul alacsony, hanem közepes szállítási színvonalon. Ha nem kapjuk meg — és e pillanatban úgy néz ki, nem kapjuk meg — azokat az energiahordozókat és nyersanyagokat, amelyeket erre az évre tervezünk, akkor ez a költségvetésben a kütefa több tízmilliárdos kiesését jelentheti. Ha nem tudjuk leszállítani gépipari termékeinket, azt az exportot, amelynek ellentételeként nem kapunk árut, akkor a gépipari exporton és más szocialista exporton levő termelési adó kiesések jelentenek esetleg újabb tízmilliárdos feszültségeket. Hogy világos legyen tehát, ha most lennének tartalékaink, mint ahogy nincsenek, ha lennének mobilizálható intézkedéseink, mint ahogy nincsenek, akkor sem most túlelosztásra kellene ezeket fordítani, hanem a gazdaság esetleges későbbi, katasztrofális helyzetének megakadályozására tartalékolni. Es nemsoká — és ebben semmi jóslás nincs, még kevésbé tekintsék zsarolásnak — meg fognak jelenni azok a vállalatok — nemcsak az IKARUS a 70 buszával a Kossuth Lajos téren, hanem a többiek, a gépipari vállalatok —, ahol embereket kell majd elküldeni, meg fog jelenni a mezőgazdaság, és hadd ne mondjam tovább. Ezek rnind-mind a Kormánytól a Parlamenttől fogják várni sok tízmilliárd forint ráfordítás erejéig, hogy őket megmentsük. Vajon akkor mit fogunk csinálni? Akkor is az elosztási oldalról próbáljuk megoldani a problémát? Valószínűleg nem lesz rá esélyünk. Király Zoltán képviselő úr konkrét javaslatokat tesz. Lakásértékesítésből származó bevételekből ajánlja megteremteni a kieső 10—11 milliárd forint fedezetet. Fölvethetném, hogy más állami ingatlanok, állami tulajdon-értékesítésből származó bevételek, amelyeket egyébként a decemberi parlamenti ülésszakon egyöntetűen az államadósság csökkentésére kívánunk fordítani a Parlament jóváhagyásával, folyó költségvetési kiadásokat fedezve. Nem zárom ki, pénzügytechnikailag megoldható, hogy 1990-ben ez történjék. És tessék mondani, 1991-ben mi lesz? És 92-ben? Folyó költségvetési kiadásokra, szociális célokra fogjuk eladni a teljes állami tulajdont? És azokat a bevételeket fogjuk fölhasználni ezeknek a fogyasztási célú kiadásoknak a fedezetére? Semmit nem oldottunk meg a problémából. Azt is fölveti Király Zoltán, hogy a jelenlegi állami tulajdonban levő lakások értékesítése hallatlanul alacsony áron történik. Kétségkívül így van. Tudatosan akartuk ezt. Hiszen ha valahol és valamilyen területen az államnak meg kell szabadulnia ettől a kolonctól, akkor ez a tömeges állami lakások fönntartása. Hiszen ott éppen azok fogják a lakásfenntartás terheit viselni, akik ezeket a lakásokat megvásárolták. Ha pedig nyerészkedési céllal vásárolják meg és továbbadják, a lakásértékesítésből származó bevételeik után jövedelemadót kell fizetniük. Ha nem Ők használják, hanem utána utódaik öröklik, nagyon kemény illetéket kell a mindenkori forgalmi értéknek megfelelően fizetniük. Azt gondolom tehát, azok, akik saját céljaikra vásárolják és vállalják a fenntartás költségeit, éppen a nehéz helyzetben levő gazdaságot, az országot, az államháztartást, a költségvetést mentesítik azoktól a támogatásoktól, amelyeket képtelenek vagyunk finanszírozni, ez bebizonyosodott az elmúlt 40 esztendő alatt.