Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-81

6743 Az Országgyűlés 81. ülése, 1990. március 1-én, csütörtökön 6744 indítványához szeretnék szólni. Csak abban az esetben tudom támogatni az ő indítványát, ha nemcsak a kamatadóról, hanem a lakbéremelésről is döntünk — mert nemcsak a kamatadó érinti az állampolgárokat, hanem a lakbéremelés is a tanácsi bérlakásokban élőket. Éppen ezért vonatkozott az én módosító indítványom arra a minisztertanácsi végrehajtási utasításra, amely mindkét területen segítséget nyújthat a családoknak a kamatadónál is és az áremeléseknél is. Csak így tudom elfogadni, ha mind a kettőről szavazunk. ELNÖK: Köszönöm szépen. Polgárdi Józsefnek adom meg a szót. POLGÁRDI JÓZSEF: Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nem készültem felszólalásra. Dr. Kemenes miniszter úr megállapítása adott indítékot arra, hogy kérjem a tisztelt Kormány tagjait — nemcsak empátiát kérünk, hanem azt, hogy néhány dolgot közösen gondoljunk végig. Tényleg igaz az, amiről a miniszter úr szólt, ha ezt a törvényt hatályon kívül helyezzük, akkor az egész költségvetést újra kell tárgyalni? Én ezzel vitázom. Néhány érvet szeretnék felhozni arra, hogy a képviselői indítványt mindenképpen támogatom. Az első érv: Mit nyer a költségvetés most már a kamatadóból? Szóba került, hogy 8—10 milliárd valószínűleg a bevétel, illetve a hozam. Igen ám, de a technikai bonyolítás jelentősen költséges és ha ezek az engedmények életbelépnek, akkor valószínű, hogy 3—4 milliárd forint marad. Ha nem így van, győzzenek meg az ellenkezőjéről! Miniszterelnökünk novemberben vagy decemberben egy kitűnő referátumában egy hihetetlen bölcs mondást mondott: alázattal végzi ezt a feladatot. Mi is az utolsó pillanatig és a köz érdekében. Nem vagyok jelölt. A második érv. Olyan élményanyagom van, sajnos olyan helyen élek, ahol valószínűleg rövidesen válságövezet lesz. A Csepel Autógyár szomszédságában. Ma is 5— 6000-en pihennek. A másik érv: milyen az emberek, az állampolgárok fizetőképessége? December óta véleményem szerint lényegesen csökkent és majdnem minden héten nő a megélhetési költség. Hogy a kamatadó mit váltott ki erről már szóltak. Teljes mértékben egyetértek Fenémé Eke Katalin kitűnő gondolatsorával. Ilyenre is ébredünk, amely éppen ma került a kezembe. Hajnalban a lakótársaim megkerestek. Önerős gázfejlesztést végeznek, eddig 18,5 százalék volt a kamat és most jött az OTP értesítés, hogy január 1-től 24,5 százalékra módosul a kamat — és ebbe mi nem szólhatunk bele. Az empátia mellett be kell látni, hogy a megélhetési költségek lényegesen növekedtek. Mint érvet vártam az igen tisztelt Kormány képviselőitől: ha ezt a törvényt visszavonja a Kormány, akkor meg kell bolygatni a lakástámogatás kialakított, megemelt konstrukcióját. Ne tegyék, mert azt nem ismerjük, hogy a személyi jövedelemadó csatornáján a múlt évről a januári elszámolás mennyi. Lehetne azt mondani, hogy végezzünk kasszát. Summa summárum a lényeg: kétségkívül mi azon voltunk, hogy legyen költségvetésünk, mindenkor megértettük a Kormány nehéz helyzetét, de kérem értsék meg, hogy a Kormánynál szorítóbb helyzetben egyedül a lakosság van (taps) és azt figyelmen kívül hagyni nem lehet. Köszönöm szépen a türelmüket. Támogatom a képviselői indítványt. ELNÖK: Hozzászólásra következik Király Zoltán KIRÁLY ZOLTÁN: Tisztelt Ház! Előre kell becsájtanom őszintén, hogy nem vagyok érintett a kamatadó dolgában. Valószínűleg azért nem, mert sem kellő vállalkozószellem, de talán inkább családi háttér soha nem is volt nálunk ahhoz, hogy annyi kezdő tőkével bírjak, hogy ahhoz még egyáltalán lakásépítési kölcsönt is kérhessek. Mindezek ellenére minden tiszteletem azoké, akik ezt megtették és éppen ezért kellő empátiával is bírok arra nézve, hogy megértsem a kamatadóval sújtottak helyztetét, mert éppen önmagukon segítve az országnak is segíteni kívántak. Ezért sújtani valóban nem helyes. Ugyanakkor kellő megértés is keletkezett bennem tavaly ősszel, amikor a költségvetést tárgyaltuk, a Kormány szempontja iránt. Én most, végignézve Tallóssy Frigyesek javaslatát, felfigyeltem valamire, ők azt mondják, hogy a költségvetési hiányt egyéb forrásokból, például az állami lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek értékesítéséből kell fedezni. Hozzászólás gyanánt hadd kérdezzem meg a miniszter urakat, hogy ebben milyen lehetőséget látnak, hiszen egyikőjük sem tért ki erre. Úgy érzem, van kellő vállalkozókedv az állapolgárokban ahhoz, hogy a lakásaikat, a bérlakásaikat megvásárolják az államtól, mint ahogy el is indult jogszabályok alapján egy igen erőteljes mozgolódás, ám ezzel összefüggésben szeretnék még valamit javasolni és figyelembe ajánlani. Emlékeznek talán arra sokan, amikor a lakásbotrányok zajlottak a sajtó hasábjain Szegeden, meg Csongrád megyében, meg valóságosan is. Akkor a volt megyei tanácselnök lakásügyét úgy írta a sajtó, hogy olyan jó hepp, hogy 80 négyzetméteres lakáshoz jutott, hajói emlékszem 90 ezer forintért, amelyet természetesen előbb felújított az IKV, amelynek a forgalmi értéke természetesen nem ennyit ér, de ha 300 ezeréit jutott is hozzá, annál többért biztos nem, a forgalmi értéke akkor is legalábbis három millió forintot ér. Nem egy ilyen van. Megint csak a lapokból idéznék. Kollégáim írtak erről, kellő megalapozottsággal minden bizonynyal, hogy Budapesten a II., és a XII. kerületben talán százak vagy ezrek jutottak, vásárolták meg a hasonló képpen az állami lakást potom pénzért. Nem szeretnék én most kitérni a vagyonnyilatkozat dolgaira, túl vagyunk rajta és én nem voltam itt február elején, amikor végül is döntött ebben a parlament. De amikor én a vagyonelszámoltatást sürgettem, egyetértve Raffay Ernővel, arra is gondoltam, hogy fizessék meg ha kell, legyen olyan törvényalkotás, jogszabályalkotás, amely adókötelezettséggel jár mindazok számára, akik így jogtalanul jutottak százezres nagyságrendű előnyökhöz. Ha csak tízezres nagyságrendben gondolkodom és félmillió forinttal — mert ilyen lakások esetében bizony körülbelül ez a nagyságrend nyugodtan — számolhatunk, az maga 5 milliárd forintot te-