Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-81

6705 Az Országgyűlés 81. ülése, 1990. március 1-én, csütörtökön 6706 több nyilatkozat, telefonhívás, levél érkezett különböző kormányszervekhez és a zsidóság különböző szervezeteihez is, jelezve azt, hogy többen mélységesen egyetértenek az expozéban javasolt szöveggel, amelynek értelmében, aki magát minden kényszer nélkül, önként nemzetiségnek tekinti, attól ezt a jogot nem szabad megtagadni, így a zsidó a közösségnek is az a része kapjon a nemzetiség címén képviseletet, amely magát annak tekinti. Ám legalább ennyien — ha nem többen —jelezték azt is, hogy ennek a gyakorlatnak az elfogadása olyan diszkriminációt jelent vagy olyan diszkriminációhoz vezethet, amely az európai, s köztük a magyar zsidóság történelmi tragédiájára emlékeztet, ebből következően a zsidóság nagy része elutasítja a zsidóság etnikai felfogását. A bevezetőben jeleztem, hogy a Kormány eredetileg nem ezt a javaslatot terjesztette be, a zsidóság nem szerepelt nemzetiségként a törvénytervezetben. Különböző zsidó szervezetek kérésére fogalmaztuk meg azt a formulát, amelyet említettem, s amellyel akkor azok akikkel alkalmam volt tanácskozni egyetértettek. Lényegében a Kormány által javasolt szöveghez áll közel Bánffy György képviselő és indítványa is. A törvényjavaslat így valóban eltérően értelmezhető és az sem kétséges, hogy történelmi összefüggésben akár félelmet ébreszthet. Az is világos azonban, hogy egyrészt a szöveg kétségtelenül megfogalmazza az etnikai lét önkéntes vállalását, a vele járó többlet joggal együtt, másrészt a Kormány nem tudja eldönteni a zsidó közösség helyett vagy nevében azt, hogy a nemzetiségi, etnikai közösséget támogatói jelentik-e a többséget, vagy pedig pusztán a vallási, egyházi jellegű zsidóság az, amely ebből a szempontból meghallgatandó, és amelynek a kívánságai érvényesítendők. Végül feltehető, hogy a zsidóság jelentős részében nem etnikai sem vallási identikával nem rendelkezik, egyszerűen magyarnak vallja magát. Azt javaslom tehát a tisztelt Országgyűlésnek, hogy ezt a kérdést nagyon alaposan fontolja meg a szavazáskor. Valóban sokfajta érzelem, indulat megjelenése várható, éspedig bármelyik alternatívát választjuk még akkor is, ha nagyon világosan megfogalmaztuk — és most is hangsúlyozom —, hogy a nemzetiségi lét vállalása mindenki által önként vállalt állapot, amely semmilyen módon senkire rá nem kényszeríthető. Ez egyébként nemcsak a zsidóságra áll, hanem minden más nemzetiségre is. Végül a harmadik kérdés, amellyel röviden foglalkozni szeretnék, az egyházi képviselet problémája. Elvileg nagyon jelentős különbség van a nemzetiségi és az egyházi képviselet között. A nemzetiségi képviselet — mint ahogy ezt megkíséreltem kifejteni — az egészhez képest hátrányos helyzetben levő népcsoport számára indokolt külön kedvezmény, pozitív diszkrimináció, amelyet éppen azért biztosítunk, hogy a többségi nemzettel egyenlő jogúak lehessenek. Az egyházak esetében ez az elv nem érvényesíthető, mert hiszen az egyházak nem hátrányos helyzetben levő közösségek, ilyen szempontból nem viszonyíthatok más közösséghez, amelyhez képest hátrányos helyzetben lehetnének. A nemzetiségek esetében abból indultunk ki, hogy ők a magyar anyanyelvű lakossághoz képest vannak hátrányos helyzetben. Az egyházak esetében ezt nem tudjuk megfogalmazni. Lehetséges, hogy egyes egyházak másokhoz képest eltérő, esetleg hátrányos helyzetben vannak, bár az ez év januárjában elfogadott törvény alapján jogikig nem ez a helyzet, mint az egyháznak, mint vallási közösségnek hátrányos helyzetét nagyon nehéz lenne megfogalmazni. Éppen ezért a pozitív diszkrimináció elve — véleményem szerint — az egyházak képviselete esetében nem alkalmazható. A Kormány azonban még így sem ellenzi az egyházi képviselet jelenlétét a Parlamentben, mert világosan tisztában van azzal, hogy azoknak az eszméknek, magatartásformáknak, értékeknek a hatása, amelyeket az egyházak hordoznak és amelyek történetileg nagyon jelentősen alakították a magyar társadalmat, az egész társadalomra nézve rendkívül fontosak és nagyon lényeges, hogy ezek érvényesüljenek a parlamenti munkában és a jogalkotásban is. A képviselet mellett szól az egyházak helye is a magyar történelemben, amely nem hasonlítható más (pl. nyugat-európai) országokhoz. Am ha az Országgyűlés az egyházi képviseletnek helyt kíván adni, amit — ismétlem — a Kormány sem ellenez, akkor csakúgy teheti meg, hogy az egyházakra mint szervezetekre gondol. Tehát nem az egyes egyházak számára kellene lehetővé tenni az önálló képviseletet, hanem az egyházi szervezetek egésze számára. Ami azt jelenti, hogy nem tudunk helyet biztosítani az Országgyűlésben minden egyháznak külön — ahogy ezt a bevezetőben már jeleztem is. Az egyházi közösségek egésze számára igen, ez azonban nem jelenti azt, hogy itt minden egyház képviselője jelen lesz, az egyházaknak maguknak kell majd megegyezni abban, hogy kik képviseljék az egyházakat, mint egészet, és itt az egyes egyházhoz való tartozás ténye nyilvánvalóan kevésbé jöhet számításba. Azt hiszem az elmondottak alapján világos, hogy egy ilyen képviseletnek a kialakítása nem kis nehézséggel jár, nem tudok azonban mást javasolni addig, amíg az Országgyűlés második kamarával nem rendelkezik, amelyben ezek a képviseleti nehézségek könyrryedén megoldhatók lennének. Összességében tehát azt kérem, hogy az Országgyűlés mérlegelje a benyújtott törvényjavaslatot az elmondottak szempontjából, s természetesen a jogi bizottság elutasító állásfoglalásának indokaiból kiindulva is és úgy hozza meg a döntést, amely — véleményem szerint — ma nem lehet abszolút értelemben helyes döntés, bármelyik változatát is vállalja az Országgyűlés, de a jelenlegi alkotmányos helyzetben és a jelenlegi politikai helyzetben mást nem tehetünk, mint azt, amit tettünk és azt a javaslatot ajánlhatjuk, amelyet benyújtottunk. Köszönöm szépen. (Tips.) ELNÖK: Köszönöm miniszter úr válaszát. Tamás Gáspár Miklós képviselőtársunk kért szót. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, itt van az utolsó pillanat, amikor még talán elkerülhetjük azt, hogy nagy tévedést ne kövessünk el. Tekintettel a benyújtott alkotmánymódosítások érdemére, nem volna helyes, ha három héttel a választások előtt az Országgyűlés módosítaná az Alkotmányt.