Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-80

6681 Az Országgyűlés 80. ülése, 1990. február 28-án, szerdán 6682 Még egyszer kihangsúlyozom, hogy 70 milllió forintot fordítottunk a szervezetek apparátus-leépítésére, illet­ve a leépítés támogatására. Nagyon jó lenne, ha a Kor­mány, illetve a pénzügyi tárca valamilyen forrásból ezt az összeget elő tudná teremteni és a jövőben ezt az összeget azoknak az egyesületeknek, szervezeteknek a támogatására fordíthatnánk, amelyek nem kaphatták meg azt, amit igényeltek, és amelyek méltóképpen megkaphatták azt, amit megilleti őket. Ez az egyik nagyon fontos megjegyzés. A másik pedig az, hogy az ifjúsági szervezeteknek összesen 100 millió forintot ítélt oda ez a bizottság, amelynek az elosztását még nem tudtuk eldönteni, mert ezt nem kívánjuk sem a MISZOT-ra, sem az ifjú­ságpolitikai kormánybiztosra, sem a pénzügyi tárcára bízni, hanem az szeretnénk, ha az ifjúsági egyesületek nagyon sürgősen beadnák az igényüket, hogy még a Parlament hátralévő idejében, március 14-ig, az utolsó ülésszakig ez a bizottság ezt a pénzt elosztathassa. Kö­szönöm szépen, hogy meghallgattak, köszönöm a fi­gyelmet. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Kállai Ferenc képvise­lőtársunk kért szót, tessék parancsolni. KÁLLAI FERENC: Egy rövid kérdésem lenne, hallgatva itt ezeket a kiosztott milliókat: nem volna-e lehetséges, hogy a Nemzeti Színház, ha valamilyen testületként, vagy pártként jelentkezne be, megkapna-e belőle 30 milliót. Ez megsegítené abban, hogy a gaz­dasági kopoltyúból ne kelljen lélegezni, mert éppen fuldoklik, nem tudja magát ellátni. Csak megkérdezem, ha bejegyeznénk magunkat, nem mit színház, hanem mint egyesület vagy párt kaphatnánk-e belőle 30 milliót? (Taps.) ELNÖK: Azt gondolom, költői kérdés, amely nem igényel választ. Kérdezem, van-e valakinek további mondanivalója? (Igen.) Tamás Gáspár Miklós kér szót. Tessék. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: Kérdésem volna csu­pán a bizottsághoz. Azt olvasom a jelentésben, hogy ebből a keretből pártok nem kaphatnak támogatást, ez igen helyes. Na most az a kérdésem, hogy itt ebben a listában van egy határeset, a Hazafias Népfront, amely ugyan nem párt közvetlenül, de amely Hazafias Vá­lasztási Koalíció néven indul a választásokon. Az a kérdésem, hogy ez nem kizáró ok-e. Köszönöm szépen. ELNÖK: Roszik Gábort kérem válaszoljon, ha tud. ROSZIK GÁBOR: Nem tudok. (Derültség.) Azért megkísérelem a választ. Arra nincsen jogosít­ványom, hogy elmondjam, ebben a kérdésben a bizott­ságban ki hogyan vélekedett és kinek milyen álláspont­ja volt. Többségi szavazattal úgy döntött a bizottság, hogy a hazafias Népfront önmagában nem tekintendő pártnak, hanem a Hazafias Népfront Választási Koalí­ció tekintendő pártnak. Mindenesetre a kettő között át­fedés van mindenképpen, és azt aligha hiszem, hogy kontrollálni tudjuk, hogy ebből az összegből fordíta­nak-e és ha igen, mennyit a választásokra. Úgyhogy mindenteleképpen a kérdésért nagyon hálás vagyok. ELNÖK: Köszönöm szépen. Kíván-e még valaki hozzászólni? (Nem.) Úgy látom, több hozzászólási szándék nincsen, tehát következik a határozathozatal. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a bizottság ál­tal előterjesztett határozattervezetet, amely a 651-es számú jelentésben van. Kérem, szavazzunk erről. (Megtörténik. 121 igen, 34nem, 65 tartózkodás.) Meg­állapítom, hogy az Országgyűlés a bizottság jelentését, illetve a határozattervezetet elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! az Állami Számvevőszék el­nöke beterjesztette jelentését az MSZMP vagyonmér­legénekvizsgálatáról A jelentést korábban a képviselő­társaimnak megküldtük. A jelentéshez országgyűlési határozattervezetet készített a terv- és költségvetési bi­zottság. A határozattervezet a 628-as számú jelentés­ben található. Ezzel összefüggésben az elmúlt üléssza­kunkon dr. Ballá Éva képviselőtársunk interpellált a miniszterelnökhöz. Az Országgyűlés Bercsényi Bo­tond kormánybiztos válaszát nem fogadta el. Az inter­pelláció tekintetében szintén a terv- és költségvetési bi­zottság adott ki állásfoglalást, ez a 629-es számú jelentésben van. Tehát 628-as és 629-es jelentést szí­veskedjenek előkészíteni. Tekintettel arra, hogy mind a két téma az MSZP va­gyonelszámolásával kapcsolatos, ezért javaslom, hogy ezt együtt tárgyaljuk meg. Először megkérdezem dr. Nyikos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökhelyet­tesét, hogy a jelentéshez kíván-e szóbeli kiegészítést fűzni? (Igen.) Igen, őt illeti a szó. DR. NYIKOS LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! En­gedjék meg, hogy beugróként én terjesszem Önök elé a jelentésünket. À sok napirendi pont között nehéz volt kitempózni — gondolom — elnökünknek, hogy akkor legyen itt, amikor ez a téma napirendre kerül. Ezt azért bocsátom előre, mert a mi belső munkamegosztásunk szerint nem én, hanem elnökhelyettes kollégám vezette ezt a vizsgálatot, de természetesen én magam is isme­rem a vizsgálat megállapításait, ezért bátorkodtam arra, hogy rövid szóbeü kiegészítést teszek. Ebben azonban nem kívánom megismételni jelenté­sünk főbb megállapításait. Úgy ítélem meg, úgy ítéljük meg, hogy az Országgyűléstől kapott feladatot teljesí­tettük, végrehajtottuk. Megvizsgáltuk az MSZP-nek, mint az MSZMP jogutódjának a cégbírósághoz be­nyújtott vagyonmérlegét és erről jelentésünket elkészí­tettük. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy ezzel az alap­problémát, ti. a népszavazás döntését nem sikerült megoldani. A kapott feladat — megítélésünk szerint — nem is teljes mértékben fedte le ezt az alapproblémát, tehát itt bizonyos kérdések továbbra is nyitva vannak. A jelentés tervezetét az ellenőrzési szabályoknak megfelelően elküldtük az MSZP elnökségének, az erre vonatkozó észrevételeket megkaptuk, ezt ugyancsak mellékeltük a jelentésünkhöz. Hangsúlyozom, hogy az MSZP elnöksége és elnöke jeletésünk főbb megállapí­tásait nem vitatta. Azt gondolom, szakmailag a legfőbb

Next

/
Thumbnails
Contents