Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-80

6629 Az Országgyűlés 80. ülése, rajában nem kíván a törvényhez hozzányúlni. Úgy érzem, ez a változás viszont, amelyet ez a két szakasz engedélyez, igenis kemény struktúraváltást jelenthet. Érveim a következők. A minisztérium előterjesztése jóindulatú, jószándékú tervezet, az elvek deklarálásának a szintjén viszonylag korszerű is. A jóléti állam, a közösségi eszmények és egyéni szabadságjogok harmóniája, az állam szociális kiegyensúlyozó szerepe, az oktatás mint legkifizetődőbb beruházás, mind-mind olyan fogalmak, amelyek nélkülözhetetlenek az ezredforduló jól működő iskolarendszerének a megalapozásához. A Klebersberg-féle négy plusz nyolcas rendszer nagyon szimpatikus lehet a mai nyolc plusz négyes mellett. A kettő együtt lehet dekoratív, működőképes is talán, de jó alig, pedig a tervezet ezt sugallja. A sokféleség, az alternativitás, az átjárhatóság igénye ez, amelyet felvet és úgy tűnik, hogy ki is elégít a tervezet maga. De csak úgy tűnik. Mert pusztán liberális. Ha egy iskolarendszer csakúgy liberális, akkor demokratikus is. Mert ha nem, akkor saját alapelvével kerül összeütközésbe. A tervezett rendszer úgy liberális, hogy nem liberális. A túl korai döntés feltételezett kényszerével ugyanis a tömegeket fosztja meg az általa is oly fontosnak tartott választás lehetőségétől. A javasolt 22. és 23. § lényegében a családok szociális, kulturális helyzetétől, nem pedig a tanulók képességétől teszi függővé a továbbhaladás irányát. Hiába a beépített átjáró, a rejtek- és tapétaajtók sora, ezeken csak kivételes egyesek juthatnak át. A tömegek, a statisztikai átlag, a puszta többség számára minden eldől azzal, hogy melyik iskolatípusba iratkozik. Ha a 22—23. § megmarad, az előrejutás még kevésbé fog a tehetségen múlni, mint a jelenlegi rendszerben. Dönteni a szülő anyagi helyzete, a települési forma és a születés fog. Az általános műveltség optimumát nyilván a négy plusz nyolcas rendszer adná, a jelenlegi nyolcosztályos általános iskola valamiféle javított kiadása pedig a szakképzés előiskolájává degradálódna. Csak azokat a szükséges műveltségi elemeket közvetítené, amelyek a későbbi szakképzés szűk szakmai profiljához feltétlenül szükségesek. Ha nem így lenne, nem volna értelme a két iskolatípus elkülönítésének. így viszont az elit- és tömegiskolák új kiadású, most már leplezetlen elkülönítésével az egységes iskolarendszer deklarálásának marad kevés értelme. A törvény június elsejével hatályba lép. De nem készültek el a központi nevelési és oktatási tervek, a vizsgakövetelmények, ezért — mint a kamatadónál is — a minisztérium kezébe adnánk a döntés és válogatás jogát, ki kapja meg az engedélyt — mint eddig már, ahogy Kovács Lászlóné is utalt rá, törvényfelmentést lehetett kérni —, és ki nem. A Pénzügyminisztérium is beismerte — és ebben az anyagban is beismerik azt —, hogy vannak hézagok. Itt a 22. és 23. §, ami előttünk van, ez nem hézag, ez hasadék. Ezért javasolom a 22. és 23. § elhagyását, s kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy javaslatomat támogassa. — Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Kedves Képviselőtársaim! Húsz perc szünet következik. Munkánkat 10 óra 45-kor folytatjuk. 90. február 28-án, szerdán 6630 A következőt szeretném még mondani. Kérem legyenek tekintettel arra, hogy a döntéshez kétharmados többségre lesz szükségünk. Bejelentem, hogy a délelőtt ebben a szünetben a honvédelmi vizsgáló bizottság a főemelet 66-os számú tanácsteremben ülést tart. (Szünet: 10.22-től 10.50-ig. Elnök: Horváth Lajos.) ELNÖK: Képviselőtársaim, szíveskedjenek helyet foglalni. Tisztelt Országgyűlés! A szünetben vita folyt arról, hogy kell-e törvényjavaslat eldöntéséhez minősített többség. Megnéztük az Alkotmányt, írva vagyon, hogy kell. Most már csak az a gondolat motoszkál bennem, vajon mi lesz majd egy többpártrendszerű parlamentben, amikor ilyen javaslatok eldöntésére kerül sor, de ezért tajjon majd az ő fejük. (Derültség.) Válaszadásra átadom a szót dr. Glatz Ferenc művelődési miniszternek. DR. GLATZ FERENC: Tisztelt Ház! Nem kívánok visszatérni az expozéban elmondottakhoz, amikor utaltam arra, hogy a mostani társadalmi helyzet, a mostani politikai helyzet nem alkalmas természetesen strukturális változtatásokra, ezek elfogadására. Nem szeretnék arra sem utalni, hogy egyetlenegy cél vezetett bennünket ennek a törvénymódosításnak a beterjesztésekor, az utolsó pillanatban, és higyjék el, a miniszternek és munkatársainak is van annyi taktikai érzéke, hogy pontosan látta és tudta, politikai-taktikailag a jelen helyzetben egy törvénymódosítást a Parlamentbe behozni, ezt elfogadtatni tízszeresen nehezebb dolog, mint korábban volt. Minket egyetlenegy szempont hajtott, az, hogy ne késsen egy évvel — mivel szeptemberi tanévkezdésről van szó — azoknak a feltételeknek megfelelő tanévkezdés, amely feltételeket megítélésünk szerint a társadalom sürget. Válaszomban megpróbálok néhány kérdésre, csoportosítva válaszolni, és nem minden egyes hozzászólásra kitérni. Először. Úgy érzem, a jelen hozzászólások sorozata megerősített bennünket abban, amit tavaly nyár óta hangoztatunk: a társadalom várja az egész magyar oktatási rendszernek a radikális átalakítását, a társadalom tisztában van azzal, hogy az oktatásjavítás reformja nem egyszerűen iskolakérdés, hanem tisztában van azzal is, hogy az oktatásnak stratégiai jelentősége van. Szeretném elmondani, mindazok a hozzászólások, amelyek arról szóltak, hogy az oktatás egész irányítását, a tanács és iskola viszonyának újragondolását, az egész felvételi rendszert, a különböző iskolarendszerek egymás mellett élhetését illetik, teljes mértékben egyeznek a tárca felfogásával és az én személyes felfogásommal is. Utalnék azonban arra, hogy az oktatáspolitikai koncepció — és joggal teszik szóvá itt a képviselő hölgyek és urak, hogy itt egy koncepciónak a felvázolására és a régi rendszer radikális megváltoztatására van szükség —, nos ez az oktatáspolitikai koncepció a kulturális bizottság előtt első formájában elhangzott novemberben. Ezek tartalmazták azoknak a kérdéseknek a zömét,