Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-80

6621 Az Országgyűlés 80. ülése, 1990. február 28-én, szerdán 6622 nak mondom a jelenlegi problémát, a magániskolák ügyét, itt aztán végképp azt érzi az átlagember, hogy semmi más, csak a szülő anyagi helyzete fogja meghatározni, hogy gyerekük járhat-e ide ebbe az iskolába, vagy sem. Mi mindezekkel kapcsolatban a pedagógusok problémája? ők azt látják és azt érzik, hogy egyre kevesebb pénz jut — természetesen reálértékben — az iskoláikra, hogy beázik az iskola teteje és azt kapják válaszként, hogy nincs rá pénz, nincs pénz a kijavításra. A gyerekeket jószerivel nem tudják leültetni a teremben — budapesti agglomerációról van szó —, hogy egy középfokú nyelvvizsgával rendelkező, pedagógus végzettség nélküli ember 250 forintot akar kérni egy nem orosz nyelvóra megtartásáért és azt, hogy nem lehet megtartani a pedagógusokat, mert ugyanazért a munkáért Budapesten két-háromezer forinttal többet adnak, mint mondjuk Dunakeszin, vagy Foton. A fiatalokat nem lehet letelepíteni, mert a tanácsoknak nincs pénzük szolgálati lakásokra. Sajnos a fiatal pedagógusoknak a zömét nem olyan emberek képezik, akiknek a szülője milliomos lenne és milliókért lakást vásárolnának nekik. Ezek után mit akarnak tulajdonképpen a pedagógusok? Lehet, hogy meglepő, de nem elsősorban a saját gondjaik megoldását, hanem a gyermekekért való aggódás szólalt meg bennük és azokért emeltek szót. Azt szeretnék, ha az elkövetkezendő időben nem lennének ebben az országban első- és másodrangú gyermekek, azt szeretnék és akarják, hogy a minisztérium állapítson meg egy szintet, mondhatnám azt is, hogy normát, amit el akar érni a képzésben. Ehhez határozza meg a körülményeket és adja meg hozzá az anyagi eszközöket is, a pénzt magyarul. Ezt úgy képzelik el, hogy mindenütt egyformán, de ott, ahol ma alacsonyabb a szint, mint az átlag, ott igenis a felzárkóztatáshoz többet kell kapni, mint az átlagnak. Ezt állami feladatnak tekintik, erről nem lehet, nem szabad lemondani. Ha ehhez egyes iskolák tudnak esetleg a környezetükből még plusz anyagi eszközöket igénybe venni, természetesen ezt senki nem irigyli tőlük, sőt örülnek neki, hiszen akkor azon a területen az átlagosnál magasabb képzést lehet megvalósítani. De azt igenis kifogásolják, hogy az egyik iskolában dúskálnak a javakban, a legjobb pedagógusokat tudják megfizetni, a másikban pedig csak azt hallják: nincs rá pénz. Ilyen körülmények között az utóbbiakban természetesen senki nem akar önállóan gazdálkodni; gondolom ezt meg is lehet érteni. Ezenkívül még kérik, sőt mondhatnám úgy is, hogy követelik — itt egyébként több hozzászóló is elmondta —, hogy az oktatás egészét érintő kérdéseket úgy döntsék el, hogy figyelembe veszik a végrehajtásban dolgozók véleményét is. Azt akarják, hogy az oktatás területe ne lehessen megalapozatlan kísérletezgetések terepe. Nem azért, mert ők maradiak, hanem azért, mert azt tartják, hogy itt nem engedhető meg a tévedés. Ez a munka — ahogy ők fogalmaztak — nem hasonlítható össze a kovácsnak a munkájával, aki ha odaüt a vasra, azonnal látja az eredményt. Itt az eredmény, egy tévedés, egy selejt, egy generációnak az életét teheti tönkre. Tisztelt Parlament! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Természetesen tudják a pedagógusok, és én magam is tudom, hogy a jelenlegi Kormánynak már nincs lehetősége arra, hogy ezeket az igényeket — ezeket a jogos igényeket — kielégítse, mégis azt kérték, hogy mondja el ezeket, mert feltételezik, hogy esetleg hallják a leendő Kormány tagjai, vagy uram bocsa, a leendő művelődésügyi miniszter. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Két percre szót kér Kovács Lászlóné Budapest 7. számú választókerületéből. Megadom a szót. KOVÁCS LÁSZLÓNÉ: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos és szükséges az oktatási törvény módosítása, de átfogó reform nélkül elképhelhetetlen számomra, mivel az intézmények működését érintő más alapvető kérdések nyitottak maradnak. Nem hiszem, hogy a nemzeti alaptanterv hiányában, az államháztartási és az önkormányzati törvény nélkül, a jelen csekély módosítás is működőképes lenne. A bizottsági vitákban kikristályosodott előttem, hogy most elsősorban a magánintézmények létrehozása és az állami intézmények önálló gazdálkodása a cél. Csakhogy a magánintézmények ma is létrejöhetnek, hiszen a jelenleg hatályos oktatási törvény 21. §-a ezt biztosítja. Az önálló gazdálkodó intézményekhez pedig — kerületünkben így tájékoztatták a vezetőket — szükséges, hogy minimum 50 főt foglalkoztasson az intézmény. Ha ez a rendelet nem változik meg, akkor tulajdonképpen például az óvodák nem létesíthetnek önálló gazdálkodást. Tehát az alapvető célok, amelyekért most foglalkozunk a törvénnyel, lényegében adottak a mai törvényben is. Amennyiben mégis ezt a törvényt most megszavazzuk, nyitott a felszólalásom elején említett törvények hiányában egy sor kérdés. Például, hogy mi az az alapképzés, mely kötelező minden intézménynek úgy, hogy közben a szakmai önállóságot nem sértjük meg? Miként tudja a helyi tanács az intézmények helyes pedagógiai működését ellenőrizni, ha a szakmai önállóságot is garantálja a törvény? Az elénk terjesztett törvénymódosítás 10. §-a mondja ki ezt, illetve az eredeti 22-es módosítása. Nagy kérdés számomra, hogy a helyi szakigazgatási szerv kivel ellenőrizteti az intézmény működését, hiszen a szakfelügyeleti rendszert megszüntettük? A másik nagy kérdés: az önálló gazdálkodást kiváló pedagógusainkkal, akik vezetőivé váltak az intézményeknek, miként fogjuk végrehajtani, vagy újra egy gyorstalpaló tanfolyamot fogunk nekik szervezni, utána megkérdőjelezve a munkájukat? Végezetül hadd térjek ki még egy hiányosságra, mert úgy látszik, hogy csak az én vesszőparipám ebben a Parlamentben. Hol van ennek a törvénymódosításnak a végrehajtási utasítása? Meggyőződésem, hogy a felszólalásokban említett hiányosságokat és kérdéseket kiküszöbölhettük volna, hogyha ezeknek a végrehajtását is ismerjük. Kérem Önöket, képviselőtársaim, hogy a törvénymódosítást most tekintsük első olvasatnak, és csak a széles körű szakmai vita után döntsön a Parlament erről. Köszönöm figyelmüket. (Gyér taps.)