Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-79

6563 Az Országgyűlés 79. ülése, 1990. február 27-én, kedden 6564 nemzetiségi, Erdély-kérdés napirenden volt, amelyben kifejti véleményét. Belevág abba, amiről most itt vitatkozunk. Kétféle álláspont kezdett közöttünk kialakulni: egyrészt egy jogi, logikai álláspont, másrészt pedig a tények, a jó politikusok által mindig elismert tényekre alapozó és az ebből következő érzelmi hangulatokat kifejező álláspont. Kérem, az első rész, amit felolvasnék Kossuthtól, abban azt írta haza:, ,Tudom, hogy az alkotmánytan jelen állásával ezen eszme nincs összhangzásban, de hát az alkotmánytan nemzetiségi kérdést se ismer, hanem csak egyenjogúságot, fej-, nyelvkülönbség nélkül, és az élet kineveti a doktrínát, mert hát a nemzeti kérdés mégis csak megvan, a politika" — itt következik a híres mondás — ,,a politika az egzisztenciák tudománya", aztán úgy folytatja románokra célozva, hogy amiért ők — saját szavaimmal szólva — berzenkednek, ez azért van, mert az Alkotmányból az „oláh" mint a legszámosabb nemzetiség „nemzetileg is és vallásilag is ki volt zárva". Azt hiszem, a mai világnak is szól ez a megállapítás. A másik a nemzetiségi kérdés kezelése Kossuth részéről. Ez is aktuális a mostani vitánál. Azt kifogásolja, hogy megneveznek bizonyos nemzetiségeket, amelyek bekerülnek a különböző önkormányzati testületekbe és a Parlamentbe, nevezetesen: magyarok, románok, szerbek, tótok, rutének és németek. Rájuk mondaná ki a javasolt törvény, amellyel kapcsolatban tanácsát kérték, a jogegyenlőséget. Jogegyenlőség helyett — vélekedik Kossuth — privilégiumokat állít fel a javaslat a felsorolt nemzetiségek számára. És fölteszi a kérdést: meggondoltátok-e, hogy ilyen megfogalmazás , Jogtalan páriákká minősíti például a bolgárokat és az örményeket" — tudjuk, hogy Erdélyben sok örmény volt —, , ,sőt a zsidókat is, amennyiben ezek is a nemzetiségek akarnának lenni". Azt gondolom hogy Kossuthnak ezek a megállapításai a mostani javaslat szavazásánál is mérlegre teendők. És úgy vélem, hogy aki a zsidó közösséghez tartozónak érzi magát, ezzel éppúgy beletartozik a nemzetiségi kategóriába, mint ahogyan az előterjesztésben fölsorolt többi nemzetiségiek is beletartoznak. Én is osztom azok nézetét, akik szerint a végső megoldást valóban nem ez a javaslat adja. Azonban mind a külpolitikai szempontból, mind ama tény alapján, hogy a nemzetiségiek szétszórtan és szétoszolva élnek országunkban, szerintem is módot kell nekik adni arra, hogy az új Parlamentben kifejezhessék identitásukat. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Dr. Schöner Alfréd képviselőtársunkat illeti a szó. DR. SCHÖNER ALFRÉD: Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársak! Igyekszem nagyon röviden fogalmazni. Több hozzászólásban a miniszter úr expozéját követően felvetődött a zsidó közösség sorsa. Engedtessék meg, hogy néhány szóval elmondjam, hogy a rabbi hogyan látja ezt a kérdést. Részint szeretném elmondani itt a televízió nyilvánossága előtt mindazoknak, akik a zsidó közösség tagjainak tartják magukat, illetve minden magyar honfitársunknak, rabbinikus szemszögből hogyan és miképpen minősítjük ezt. Mindenekelőtt szeretném tisztázni: a magyarországi zsidóság erőteljesen heterogén tömeg, mindebből adódik, hogy számos árnyalata és irányzata volt és van. Volt idő, amikor beszéltünk róla, volt idő, amikor nem beszéltünk róla, mert nem lehetett beszélni. Hál' istennek most újból itt van az idő, hogy nyíltan, feketén-fehéren fogalmazzunk. Oly sokszor hallott kifejezés, hogy emberi jog Magyarországon minden állampolgárnak jár, kodifikálta az Alkotmány, és minden jóérzésű ember szívében és lelkében ez egyértelműen megfogalmazódott. Ebből adódik, hogy a magyarországi zsidó közösségen belül is alapvető emberi jog eldönteni, hogy ki milyen formában óhajtja megélni a saját zsidóságát. Akár nemzetiségi alapon, akár vallási alapon. Senki nem akarja a magyarországi zsidóság összességét nemzetiségnek, vagy népi-nemzeti egységnek nevezni: erről nincs szó. Itt arról van szó, hogy azoknak a magyar állampolgároknak, akik a zsidó közösségnek tagjai, és önmagukat zsidó nemzetiségűnek akarják tartani, ehhez legyen joguk, és amennyiben — mondom én, a vallásos ember, — a Parlament úgy találja akceptábilisnak, hogy elfogadja ezt a törvényt, abban az esetben — és itt szeretnék a püspök úr szavaira reflektálni — azon honfitársaink, akik zsidó nemzetiségűeknek tartják magukat, azok is kapnának helyet a Parlamentben, és a zsidó nemzetiséget képviselnék itt. Amennyiben a mi közös javaslatunk, amelyet már többször felvetettünk, és amelyre nem kaptunk eddig orvoslást, hogy az egyházak, felekezetek is kapjanak képviseletet a Parlamentben, a magyarországi zsidóságnak a másik része, amely felekezeti alapon kívánja megélni a saját identitását, de magyar nemzetiségűnek tartja magát, az a felekezeten belül kapjon önálló képviseletet. Van erre számos precedens, hiszen hogy egy naiv példát mondjak, amiről Szabó professzor úr volt szíves szólni, elvben elképzelhető, ha elfogadják, lesz egy román nemzetiségű delegátusa a magyar Parlamentnek, akinek a vallása román ortodox. Sőt mi több, elképzelhető, hogy el fogják fogadni — adja isten — az egyházaknak és a felekezeteknek a javaslatát, akkor lesz még egy román ortodox képviselő is a Parlamentben. Tehát ez nem ellentmondásosság. Mindezeknek előrebocsátásával szeretném szíves figyelmükbe ajánlani mérlegelésre, hogy hogyan és miképpen, hogy mi a helyes? Amennyiben demokráciát szeretnénk építeni, márpedig hiszem és vallom, hogy demokráciát nemcsak szeretnénk, hanem ez az egyedüli utunk, ez az egyetlen lehetőségünk, hogy építsünk, akkor a magyar társadalom összességének képviselete szükségeltetik a Parlamentben. Hogy erre most ez a legaktuálisabb történelmi pillanat, vagy esetleg két hónappal később, úgy gondolom, döntse el a kollektív bölcsesség. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (laps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Peják Emil egy percre kért szót. PEJÁK EMIL: Az általam nagyon tisztelt Tamás Gáspárnak azt felelném, hogy nem véletlenül soroltam