Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-79

6561 Az Országgyűlés 79. ülése, 1990. február 27-én, kedden 6562 nem követte válaszlépésként az újvidéki mészárlást, nem követte megtorlás a háború alatt és után. Jugoszláviában nem érte a magyarságot megtorlás válaszlépésként az 50-es években sem. Ezért én azt mondom, hogy több tolerancia kellene, több figyelem és megértés. Én elfogadom ezt a javaslatot, de csak akkor, ha nem az államelnök, nem a pártok képviselői akarnak gondolkodni a nemzetiségek helyett, hanem rájuk bízzuk, hogy jelöljék ki azt demokratikus vitában egymás között akit ők akarnak, és vívják meg ezt a harcot, vitatkozzanak rajta, mert nem fog simán menni, de a többségi állásponttal képviselt személyt mégis ők ajánlják, és ezt az Országgyűlés vegye tudomásul. Első lépésként ennyit. Ha most azt mondjuk — mert nem jó ez a törvény —, hogy ne csináljunk semmit, az még rosszabb. Megfosztanánk ma, e zajongó világban a hazai nemzetiségeket a parlamenti képviselettől, hogy itt hangot adjanak gondjaiknak. Mert vannak gondjaik. Az én népem generációkon át nevétől is meg volt fosztva. Kérem, Milutin, Milán Milenkó nincs sehol. Az én feleségem volt Dragica, de mi van az anyakönyvben: Sarolta. Minden Alexander Branko az: Sándor lett! Egész generációkat eltüntettek nevükben. Még a háború után, 1945 után is évtizedeken át ilyen neveket írtak be kötelezően. Renáta lehetett, érdekes módon, de Koszta nem lehetett. Hát hogy van ez? Keserűek a tapasztalatok. Nem véletlen, hogy most, amikor örülni kellene a demokratikus kibontakozásnak, a nemzetiségek hallgatnak. Ő is hallgat, ő is hallgat. Sibalin! Te is hallgatsz. (Derültség.) Van olyan nemzetiségi képviselőnk, aki gyalázatos hangú levelet kapott, hogy ilyen névvel hogy kerülhetett be a Parlamentbe. Elküldte az illetékes országos vezetőnek, aki sajnos elfelejtette legalább sajnálkozását kifejezni. Szóval erről van szó. Úgyhogy én nagyon kérem a tisztelt Országgyűlést, ha Magyarország érdekében való módon akar cselekedni, akkor legyen toleráns. Nincs mit veszíteni. Kicsi a létszám. Lejárt az idő? Még sok mindent tudnék mondani. Eltűntek a temetőink. A szerbeknek nincs temetője, és ami volt, az is el van dózerolva. Meghalt a lányom, nem tudtam szerb temetőbe temetni. A feleségem félve mondta, hogy ne cirill betűvel írjuk ki a nevét, hogy Peják Dusica, mert össze fogják törni. Akik engem ismernek szülőhelyemen, és máshol az országban igazolják, hogy ez a félelem fennáll. Elhatároztuk tehát, hogy latin betűkkel fogjuk írni. De miért van ez a félelem? Sok minden van még: újság, tankönyvek, iskola. Maguk tudják, hogy az újvidéki rádió éjjel-nappal magyarul beszél. Az újvidéki magyar lap 32 oldalon jelenik meg. Az a legnagyobb oldalszámú magyar lap a világon. Harmincvalahány magyar lap jelenik meg Jugoszlávia különböző területein. És ha a magyar rádió és TV nemzetiségi adásait nézem arról már nem is beszélek, nem bírja ki az összehasonlítást. Én ebben a formában nem tudom támogatni ezt a törvényjavaslatot, csak az általam kifejtett módosításokkal. Kérem a nemzetiségi képviselőket, hogy támogassanak. (Taps.) ELNÖK: Tamás Gáspár Miklós képviselőtársunk kért még egyszer szót. Két percet kap. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: Nem is kérek többet. Azt szeretném mondani, hogy Peják képviselő úrnak a nemzetiségi sérelmek felsorolásában igaza van, az összefüggés azonban a képviseleti móddal nem áll fenn. Azt kell mondanom, hogy valóban nagyon jó, hogy végre kimondjuk, hogy itt is voltak a kisebbségeknek sérelmei. Én egyébként személyesen a kisebbségi névhasználat jogát nyilvánosan ezelőtt 12 esztendővel a magyarországi sajtóban szóvá tettem. Ezekkel a dolgokkal egyetértek. Egyébként az Alkotmány 68. §-a a saját nyelven való névhasználat jogát a (2) bekezdésben garantálja, úgyhogy ez nyilvánvalóan meg fog oldódni; de azt kell mondani, hogy mind ezt a kisebbségi sérelmek megoldásában nem ilyen módon kell eldönteni. Én is a kisebbség védelme mellett vagyok. Ennek azonban határozottabb, jobb, következetesebb és praktikusabb, összeegyeztethetőbb módszerei is vannak. Senki sem a kisebbségek ellen van itt. Valamennyi felszólaló — akár egyetért a törvényjavaslattal, akár nem — a kisebbségi jogvédelem híve, erről meg vagyok győződve. (Taps.) ELNÖK: Mándity Marin képviselő úré a szó. DR. MÁNDITY MARIN: Tisztelt Képviselőház! Nem akarom szaporítani a szót, mert nagyon kicsinek érzem magam most én mint kisebbségi. Megint úgy jöttem a mai ülésre, hogy ez sima ügy lesz, és ez a Parlament meg fogja érteni ennek a kérdésnek a jelentőségét. Én a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége nevében valóban csak egy-két mondatot szeretnék szólni. Ez a szövetség magában foglalja a magyarországi délszlávokat: horvátokat, szerbeket és szlovéneket, de a véleményemmel egyetértenek a németek, a szlovákok és a románok is. Mi valóban formálisnak és átmenetinek vesszük ezt a törvényjavaslatot. Nagyon messze van a megoldástól. De nagyon egyetértek Peják úrral és azokkal, akik azt mondták, hogy Magyarország érdekében fogadjuk el most ezt a törvényjavaslatot úgy, hogy ez átmeneti megoldás, és majd a következő időszakban dolgoznunk kell rajta, hogy a végső megoldást megtaláljuk. Ha a Parlament egyetért velünk és elfogadja, akkor viszont az a kérésem — és ezzel is egyetértek Peják úrral —, hogyha már a nemzetiségek kapnak képviselőt a Parlamentben, akkor ezeket a képviselőket saját maguk titkosan válasszák meg, akár egy rendkívüli kongresszuson, vagy egy országos értekezleten. Kérem, így fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló dr. Szabó Kálmán képviselőtársunk. DR. SZABÓ KÁLMÁN: Tisztelt Országgyűlés! Rövid szeretnék lenni. (Derültség.) Megígérem. Bár nem vagyok se jogász, se nemzetiségi, mégis most szeretnék egy jogászt és egy politikust idézni, hogy könnyebb legyen szavazni, dönteni abban a kérdésben, ami most előttünk fekszik. Ez pedig Kossuth Lajos. Két olyan megállapítást idéznék tőle, amit 1869-ben írt haza a Függetlenségi Pártnak, amikor a