Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-79

6559 Az Országgyűlés 79. ülése, 1990. február 27-én, kedden 6560 Az elmúlt években nagyon sok esetben ellenérzést váltott ki a lelkészek, a hívek körében az egyházak parlamenti képviselete. Éppen ezért én nem helyeslem, ellenzem az egyházak parlamenti képviseletét, mert azt gondolom, hogy ebben a kérdésben sem folytattak az egyházi vezetők széles közvéleménykutatást, nem kérdezték meg a lelkészeket, az egyházban élő embereket, hogy akarják-e, hogy az egyházak a Parlamentben képviseletet kapjanak. Két érvet, két okot szeretnék elmondani és alátámasztani mondandómat. Az egyik az, hogy az egyházakban még ma is egyszemélyi vezetés van, tisztelet a kivételnek, olyan egyházi vezetők, akiket nem demokratikusan, szabadon választott meg az egyház népe, hanem kijelölték. Ennek ellenére mi tisztelettel és respektussal fogadjuk őket, de éppen azért, amit Tóth Károly püspök úr mondott azt nem tudom elfogadni. Azt mondta, hogy majd saját belső törvényeik szerint döntik el az egyházak, hogy kit delegáljanak. Én éppen ezt tartom a legnagyobb gondnak. Ez az egyik, amit el szerettem volna mondani. A másik: a következő, többpártrendszerű Parlamentben a pártoknak fel kell vállalniuk kivétel nélkül az egyházaknak, a vallásos hívő embereknek a képviseletét. Ezt különösen egy olyan Parlament meg fogja tenni, amelyikben várhatólag többségben lesz egy olyan párt, mint a Magyar Demokrata Fórum, amelyik egy alapvetően kereszténydemokrata irányzatú párt, és fontosnak tartja, hangsúlyozza, hogy az egyházak képviseletét a következő Parlamentben megvalósítsa. Ezen okok miatt én nem javaslom az egyházak parlamenti képviseletét. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) PEJÁK EMIL: Tisztelt Országgyűlés! Jó ideje már, két évvel ezelőtt vettem a bátorságot és indítványt tettem a törvényjavaslatra, nemcsak címében, hanem részletes kifejtéssel, hogy a magyar Parlament alkossa meg a XX. századnak megfelelő — a mostani időszaknak megfelelő nemzetiségi törvényét, aminek híján vagyunk. Volt idő rá elég. Egységes volt a fogadtatás, abszolút támogatás. Az igazságügy-miniszter megkapta a feladatot, hogy kezdje meg a törvényjavaslat részletes kidolgozását. Nagyszerűen sikerült félresodorni, akkor, amikor a demokratikus folyamatok és az emberi jogok szempontjából ez egy rendkívül fontos tétel és elv egy jogállamban. Folytatása következett az alkotmányvitánál, ahol nem az előterjesztők javaslatára, hanem nemzetiségi javaslatra bekerült egy elvi jelentőségű tétel, amelyet fejből idézek: ,,A nemzetiségiek a néphatalom birtokosai, államalkotó tényezők." Tessék ezt végiggondolni. Akkor felmerült, hogy oldjuk meg, rendezzük Alkotmány szinten a nemzetiségi képviselet kérdését. Bizonyára miniszter úr emlékszik rá, az volt a válasz, hogy nem az Alkotmányba való, hanem a választási törvényben kell majd szabályozni. Idekerült a választási törvény, újra felmerült a kérdés, és most jön a svédcsavar, 22-es csapdája: azzal lett elutasítva, hogy ellentmond az Alkotmánynak. Kérem, ellenőrizzék jegyzőkönyvileg, amit mondtam, hogy hiteles-e! A múlt század 60-as éveiben ez a Parlament Magyarországon vitatkozott Eötvös, majd a Deák által félresöpört törvényjavaslat felett, hiszen ő a zsebből előhúzott egy másikat. Számos nemzetiségi képviselő ült a korabeli Magyarország Parlamentjében. Rendkívül zajosak voltak, tiltakoztak, végül nagy összecsapás után tüntetően kivonultak, és nem vettek részt a Deák-féle nemzetiségi törvény elfogadásában, pedig a korabeli nemzetiségi képviselők Magyarország keretében képzeltek el egy kis autonómiát, több jogosítványt stb.-t. Szűkkeblű volt a deáki javaslat, és a nemzetiségi képviselők és mozgalmak levonták a konzekvenciát, meghirdették az önálló államiság kivívásának a tervét és programját. Ez meg is történt. Mindenki tudja, aki foglalkozott történelemmel. A magyarság különösen tudja, mert súlyos árat fizetett a nemzetiségi probléma nem toleráns kezelése miatt. Most a különbség az, hogy ma is itt ülnek nemzetiségi képviselők, de nem zajosak, nem tiltakoznak, feszengve, szorongva hallgatnak. Az én anyanyelvem szerb. Nem tudom megtenni azt, hogy miután az arra hivatott nemzetiségi képviselők, akik ilyen alapon lettek ide delegálva, beválasztva, hallgatnak, ne álljanak fel és ne azonosuljanak tulajdonképpen a szövetségeikben levő emberek, az oda delegált, választott embereik véleményével, akik képviseletre igényt tartanak. Nem jó ez az előterjesztés. Túl későn fogtunk hozzá. Elmondtam a történetét. De azért a semminél több. Én el tudnám fogadni így is azzal, hogy majd később ezt a munkát folytatjuk, tökéletesítjük, és ezt majd nyilván egy kétkamarás rendszer oldja meg. De kérem, így, ilyen formájában jogfosztó ez a javaslat. Kollektív joguktól megfosztja . Hát micsoda dolog az, hogy a pártok képviselői összeülnek, az arra hivatott nemzetiségek helyett és majd jelölnek nemzetiségi képviselőt? Hol? Ki? Túl pártos elképzelés. Már így is kortesbeszédek hangzottak el nemzetiségi jogok helyett. így van? (így van!) (Taps.) Úgy tűnik tehát, hogy itt nem ez az első számú kérdés. Es ha visszanézünk, 1945 után az én népem bedobta magát a demokratikus közéletbe. 1948-ban már jött egy fejbekólintás. Nem volt vazallusi természetű sem kollektíven, sem egyénileg. Legtöbben nem voltak hajlandók tudomásul venni a Tájékoztatási Iroda határozatát. Mi történt? Depresszió, kitelepítés. Az 1944-ben indult új iskolák egy részét horvát területen bezárták. A szerb iskolák is visszafejlődtek, pedig a Horthy-korszakban is működtek. Nem voltunk vazallusi természetűek, de soha nem voltunk idegengyűlölők sem. Nemzetiségünket atrocitások érték, deportálások 20 kg-os csomaggal az 50-es években tömegesen a határvidékről. A tanárok, tanítók 60 százalékát eltávolították az iskoláinkból. A tanárok egy része börtönbe került, és aztán a 60-as években, — 1956 után — egy rendelettel megszüntették lényegében a nemzetiségi iskolákat. Három tantárgyat tanítanak anyanyelven azóta is: anyanyelvet, történelmet, földrajzot. Az anyanemzet történelme nincs. Ilyen tantárgy nincs. Ilyen tankönyv nincsen itt, minálunk! A többi iskolában csak órát adnak nyelvből, kevesebb óraszámban, mint az úgynevezett nyelvtagozatos magyar iskolákban. Ez így van évtizedek óta. Mindenki tudja. Jugoszláviában