Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-79

6543 Az Országgyűlés 79. ülése, 19 Alkotmánybíróságot kérte fel. Ebben a kérdésben az Alkotmánybíróság állásfoglalását a képviselőtársaim között kiosztottam. A határozat az, hogy a törvény al­kotmányerejű. Úgy gondolom, hogy jelenléti ellenőrzést nem szük­séges tartanunk, mivel a korábbiakban beigazolódott, hogy megfelelő létszámban vagyunk jelen alkotmány­erejű törvény elfogadásához. Először a módosító indítványokról döntünk. Kérem a képviselőtársaimat, hogy először az 547. számú je­lentést szíveskedjenek előkészíteni. A biztonság ked­véért ezt most is kiosztottuk a képviselőtársaim között. Az egyes módosító javaslatokat a jelentésben szereplő sorrrendben teszem fel szavazásra. Megvan? Kezdhet­jük a határozathozatalt? A jelentés első pontja a bizottság módosító indítvá­nyát tartalmazza és az a törvényjavaslat 1. §-ának az (1) bekezdését érinti. Az előterjesztő miniszter a módosító indítvánnyal egyetért, kérdezem képviselőtársaimat, egyetértenek-e a módosítással? Kérem szavazzunk! (Megtörténik) (308 igen, Onem és 10 tartózkodás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító in­dítványt elfogadta. A jelentés 2. pontja tartalmazza szintén a bizottság módosító javaslatát, és az a törvényjavaslat 3. szakaszá­nak (2) bekezdését érinti. A miniszter támogatja a mó­dosító indítvány elfogadását. Kérdezem képviselőtár­saimat, hogy egyetértenek-e ezzel? Kérem, szavaz­zunk. (Szavazás: 304 igen, 7nem, 11 tartózkodás.) Megál­lapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt elfogadta. A jelentés 3. pontja tartalmazza Koltai Nándorné képviselőtársunk javaslatát, amely a törványjavaslat 1. §-át érinti. A módosító javaslattal a bizottság egyetért, és a miniszter is támogatja. Kérdezem az Országgyű­lést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 316igen, 2 nem, 6tartózkodás.) Megálla­pítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot el­fogadta. A jelentés 4. és 5. pontja dr. Horváth Jenő képviselő­társunk módosító javaslatait tartalmazza, amelyek a törvényjavaslat 1. szakaszára vonatkoznak. Ennek az a lényege, hogy a gyámhatóság helyett a bíróság nyilvá­níthassa örökbe adhatónak a gyermeket. A két javaslat egymással összefügg, ezért együtt kell róla szavaz­nunk. A módosító javaslatot sem a bizottság nem támo­gatja, sem a miniszter nem ért vele egyet. Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 58 igen, 205 nem, 65 tartózkodás.) Meg­állapítom, hogy az Országgyűlés ezt a két módosító ja­vaslatot nem fogadta el. A jelentés 6. pontja ismét a bizottság módosító indít­ványát tartalmazza, amely a törvény 73. szakaszának (1) bekezdésére vonatkozik. Ezt a javaslatot a bizottság a jogi bizottság kezdeményezésére nyújtotta be. A mi­niszter egyetért a módosító javaslattal. Kérdezem kép­viselőtársaimat, hogy elfogadják-e a módosító javasla­tot? Kérem, szavazzunk. ?90. február 2 7-én, kedden 6544 (Szavazás: 239 igen, 4 nem, 13 tartózkodás.) Megál­lapítom, hogy az Országgyűlés ezt a módosító javasla­tot elfogadta. A bizottsági jelentés 7. pontja a bizottság módosító indítványát tartalmazza, amely a törvény 75. szakaszá­nak (1) bekezdésére vonatkozik. Kezdeményezője a jogi bizottság és Tamás Gáspár Miklós képviselőtár­sunk volt. A miniszter a módosító indítvány elfogadá­sát támogatja. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy elfogadják-e a módosító javaslatot? Kérem, sza­vazzunk. (Szavazás: 300igen, 4nem, 20 tartózkodás.) Megál­lapítom, hogy az Országgyűlés ezt a módosító indít­ványt elfogadta. A törvényjavaslat egészéről szavazzunk! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a már elfogadott módosí­tásokkal együtt elfogadja-e a házasságról, a családról és a gyámságról szóló, többször módosított 1952. évi 4. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot? Ké­rem, szavazzunk. (Szavazás: 312 igen, 7nem, 11 tartózkodás.) Megál­lapítom, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot el­fogadta. Tisztelt Országgyűlés! Még mindig napirend előtt egy személyi kérdésről kell döntenünk. Dr. Balsai István, az Országos Válasz­tási Bizottság tagja lemondott ebbeli tisztségéről, mi­vel a Magyar Demokrata Fórum országos listáján je­löltként indul. Dr. Gál Zoltán belügyi államtitkár ja­vaslatot tett a megüresedett helyre. Az államtitkár úr javaslatát 631. számmal kiosztottam képviselőtársaim között. A javaslatban szereplő személy dr. Németh Já­nos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának tanszékvezető egyetemi tanára a polgári eljárásjogi tanszéken. Az államtitkár úr előter­jesztésével a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság előzetesen egyetértett. Azért kell most ezzel a kérdés­sel kapcsolatban meghoznunk a döntésünket, hogy az ebédszünetben az országos választási bizottság tagjai le tudják tenni az esküt. Kérdezem a tisztelt Országgyű­lést, egyetért-e dr. Németh Jánosnak az Országos Vá­lasztási Bizottság tagjává történő megválasztásával? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 288igen, 2 nem, 33 tartózkodás.) Megál­lapítom, hogy az Országgyűlés dr. Németh Jánost az Országos Választási Bizottság tagjává megválasztotta. Kedves Képviselőtársaim! Javaslom, hogy a szünet előtt kezdjük meg az elfoga­dott tárgysorozatnak megfelelően az 1. napirendi pont tárgyalását. A Magyar Köztársaság Alkotmányának a módosításáról, valamint a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek országgyűlési képvise­letéről szóló törvényjavaslatok megtárgyalása követke­zik. Tekintettel arra, hogy ez a két törvényjavaslat egy­azon kérdés szabályozására készül, indítványozom, hogy együttes vitában tárgyaljuk meg, természetesen külön-külön kell határozatot hoznunk a két kérdésről. Kérdezem az Országgyűlést, egyetért-e a két törvény­javaslat együttes tárgyalásával? Kérem, szavazzunk. (Szavazás: 302 igen, Onem, 1 tartózkodás.) Megál­lapítom, hogy az Országgyűlés az együttes tárgyalással egyetért.

Next

/
Thumbnails
Contents