Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-66

5461 Az Országgyűlés 66 ülése, 1989. november 22-én, szerdán 5462 Ha megengedik, szeretnék reagálni a vitában elhangzottakra. Először is a magam és a Minisztertanács nevében szeretném megköszönni a vitában elhangzott észrevételeket, javaslatokat. Úgy ítéljük meg, hogy azokat egy olyan szándék sugallja a parlamenti vitában felszólalt képviselők részéről: nézzünk szembe azokkal a súlyos gondokkal, amelyek megoldása, megkerülhetetlen, másrészt úgy gondoljuk, hogy ezek a javaslatok többségükben valóban nagyon is jól segítik a feladatok továbbgondolását, a készülő kormányzati javaslatok végső formába öntését és a parlamenti fórumok elé terjesztését. Azzal is foglalkoztunk rövid beszélgetésünk során, hogy számos, a kormányzati magatartást, tevékenységet vagy éppen annak hiányát jelző kritikai érszrevétel is elhangzott a vitában, sokszor talán az eddig megszokottnál kiélezettebb megfogalmazásokban is. Hogy őszinte legyek: a magam részéről ezt természetesnek tartom. Szerintem a Parlamentnek az a dolga, hogy a Kormány tevékenységét kontrollálja, megfogalmazza a maga véleményét, álláspontját. Úgy gondolom, ezt az a szándék vezérli, hogy a jobb kormányzás felé mutasson. Magam is és úgy gondolom, a Minisztertanács többsége is azt képviseli: ebből nem csinálunk tulajdonképpen gondot. A nagyobbik gond — és nagyon köszönöm, hogy az egyik képviselő ezt nyílt formában meg is fogalmazta —, hogy az elhangzott kritika tulajdonképpen milyen ismeretekre, megfontolásokra épül. Ez mártaián nincs minden esetben rendben. Szegény Kormányunkat itt a vita egyszerre tüntette fel a némi aroganciával rendelkező mindenttudó szerepében, mások a szigorú tanítómester szerepét szánták neki, mások éppen a rossz tanuló státuszára utaltak, aki nem tanul a Parlament bölcs figyelmeztetéseiből időnként, mások holmi lajhár- hasonlatokat használtak, amikor egyes területeken a Kormány nem kellő aktivitását próbálták illusztrálni. Meg kell mondjam: többségében megalapozottan hívták fel a figyelmet néhány mulasztásunkra. Volt persze néhány olyan felvetés is, amelyből — nem nyíltan kimondva —, megkérdőjeleződött a Kormány hozzáértése helyenként, időnként pedig a tisztessége; ezek lennének azok a megközelítések, amelyekkel értelemszerűen a magunk részéről nem tudnánk egyetérteni. A tegnapi vitában kormányelnökünk jelezte azt a sajátos politikai feltételrendszert — azután a kiegészítő kormányoldalú felszólalások a gazdasági feltételrendszert még jobban kibontották —, amely millió ellentmondást, kockázatot, feszültséget, konfliktust tartalmaz. Ezt itt a vita néhány hozzászólója is jól érzékeltette, a legmarkánsabban talán Nagy Sándor képviselő. Ez valóban így van. Úgy gondolom hogy egy ilyen bonyolult és komplex feltételrendszer mellett dolgozva, sok kockázatot szimultán kezelve természetesen a Kormány is követ el hibát. Amennyiben elkövetünk hibákat vagy mulasztásokat, ezért értelemszerűen mindenkor vállaltuk és vállalni is kívánjuk a felelősséget is. Ugyanakkor úgy gondolom: a tisztelt képviselők figyelmét is fel kellene arra hívni, hogy harmonikus fejlődést a Kormány nem tud produkálni, mert ez nincs benne a viszonyokban. Úgy gondolom, hogy az egyes területeket illetően felvetések, kritikák megfogalmazásának az objektív adottságokra is figyelemmel kell lennie. Azt hiszem Nagy Sándor volt éppen az, aki erre a determinizmusra is felhívta a figyelmet. Ismételten megköszönve észrevételeiket, javaslataikat, szeretnék a vitára általában és néhány konkrét kérdésre külön is reagálni, előzetesen megígérve azt, hogy a decemberi ülésszakra a gazdaságpolitikai törekvésrendszerünket jelző több dokumentumot idehozván ezen javaslatok mindegyikét konkrétan feldolgozzuk és amennyiben lehetséges, beépítjük. Amerrynyiben ez nem bizonyulna lehetségesnek a decemberi ülésszakon, azt is korrektül igyekszünk visszajelezni, hogy miért nem tudtuk figyelembe venni a képviselői javaslatot. A vitát végiggondolva számomra egyik érdemi üzenete és jelzése: úgy tűnik, hogy a közös gondolkodással eljutottunk addig, hogy nagyjából tisztában vagyunk az ország valós gazdasági helyzetével. Maga az ülésszak ilyen szempontból gazdagította az ismereteket, mert szembenéztünk az adóssághelyzetünkkel és ennek konzekvenciáival. Több képviselő körbejárta a gazdaság versenyképességének helyzetét és az abból fakadó problémákat. Jónéhány hozzászólás értékelte a piaci helyzetet és gondokat és nagyon sok hozzászólásból tükröződött a szociális helyzet feszültségeinek, gondjainak az ismerete is. Az 1989-es fejlődést is érték kiegészítő észrevételek és kritikai megfogalmazások, kérdőjelek is. Úgy gondolom, hogy mindezt együtt tekintve az addig végzett munkánk egyik eredménye, hogy jobban ismerjük a helyzetet és egyértelműbb helyzetmegítélésig jutottunk el. Én nem becsülném le a vitának ezt az eredményét. A hogyan tovább kérdéseiről; mi is a teendő?.Szeretném felidézni a vitának azokat az elemeit, amelyek az ezzel kapcsolatos bizonytalanságokat, kockázatokat jelezték. A bizonytalanságok sajnos a viszonyainkban vannak benne. Szeretném nagyon egyértelművé tenni — bevezetőmben is céloztam már erre, de a vitában elhangzottak alapján talán most is érdemes: — továbblépésünk egyik oldalán vagy egy óriási, minden összefüggésében ma még fel sem mérhető kockázat a szocialista együttműködési lehetőségek oldaláról, ahol nagy kérdőjelek mutatkoznak. Elég mondjuk a legfontosabb együttműködési partnerünk, a szovjet gazdaság helyzetére és együttműködési problémáira utalni, amelyek direkt módon leképeződnek a magyar gazdaságban, vagy a külső bizonytalanságok és kockázatok köréből az adósságpozíciónkkal kapcsolatos finanszírozási gondokra, ahol nyilvánvalóvá válnak kérdőjelek és kockázatok. De ugyanígy belső kockázatok is vannak. Nagy Sándor barátom két bombát említett. Véleményem szerint több bomba van, a két legfontosabbat kiemelte, de valóban vannak ilyen belső kockázatok is. A magam részéről örülök annak, hogy a parlamenti képviselők hozzászólásai értelmezték ezeket a bizonytalanságokat és kockázatokat, mert ennek messzemenő következményei vannak a követendő program, cselekvési lehetőségek jellegére, megalapozottságára, cél- és eszközrendszerére. A vitának egy fontos elemének tartom, a javasolt gazdaságpolitikai elképzelések időhorizontjával kapcsolatos vitát, magának a programnak az