Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-76

6317 Az Országgyűlés 76. ülése, 1990. január 26-án, pénteken 6318 ellátó szakigazgatási szerve javaslatára az ügyész indít­ványa alapján a polgári bíróság határozott. Az 1978-ban megalkotott Büntető Törvénykönyv pedig már önálló büntetőjogi intézkedésként vezette be az alkoholista munkaterápiás intézeti kezelésére való kötelezését, amelyet a bíróság büntetés kiszabása nélkül is alkal­mazhat. Ennek a büntetőjogi intézkedésnek hat hóna­pot meg nem haladó szabadságvesztés, vagy ennél eny­hébb büntetés helyett azzal szemben van helye, akinek a bűncselekménye az alkoholista életmódjával függ össze. Az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezelését azután 1982-ben újra szabályozták. A ma is hatályos 1982. évi 41. törvényerejű rendelet az intézeti gyógyke­zelést azzal az alkoholistával szemben teszi lehetővé, aki a rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásból eredő magatartásával a családját, kiskorú gyermekének fejlő­dését, környezete biztonságát veszélyezteti, vagy a közrendet, a munkahelyén a munkát, illetőleg a mun­kafegyelmet ismételten és súlyosan zavarja, és legfel­jebb két évig tarthat. A kezelésre beutalt köteles az elő­írt gyógykezelésnek alávetni magát, az intézet rendjét megtartani, a kijelölt munkát elvégezni, az intézeti ke­zelés után a társadalomba való beilleszkedésének elő­készítésében az intézettel együttműködni. Az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezelését a Nagy fan működő munkaterápiás alkoholelvonó inté­zetben hajtják végre. Az intézet az igazságügyi minisz­ter felügyelete alatt álló, zárt jellegű egészségügyi inté­zet, amelynek egészségügyi tevékenysége felett a Szociális és Egészségügyi Minisztérium szakfelügye­letet gyakorol. A 760-férőhelyes létesítményben átlagosan 4—500 beutalt áll kezelés alatt. Ennek mintegy harminc száza­lékát teszik ki a büntetőbíróság által beutaltak. A munkaterápiás alkoholelvonó intézet a beutalt al­koholisták gyógykezelése terén jelentős eredményeket ért el, de megmutatkoztak a kötelező intézeti gyógyke­zelés kedvezőtlen vonásai is. Ezek onnan fakadnak, hogy a gyógyításban alapvető feltétel a beteg gyógyulá­si szándéka. Az alkoholbeteg gyógyításában ez a keze­lés önkéntes vállalásában, a kezelés során az orvossal való együttműködésben nyilvánul meg. Szenvedélybetegségről lévén szó, a kezelés bizonyos szakaszában hatósági beavatkozás is szükséges, éppen a beteg gyógyulása érdekében. Ennek azonban nem megfelelő formája, hogy a beteget bíróság utalja be az intézetbe. Ez idegen a bíróság feladatkörétől is, a be­utaltban pedig ellenállást vált ki. A kezelés kényszerítése, az ezzel járó korlátozás a lelkileg és személyiségében is sérült beutalt érzelmi, indulati életének zavarait csak fokozza. Az intézet zárt­sága, az intézeti élet részletekbe menő szabályozása és számos kötöttsége csökkenti az intézet egészségügyi jellegét, és a büntetésvégrehajtási vonásokat helyezi el­őtérbe. A kötelező intézeti gyógykezelés két éves tartama a beutaltak többségére olyan teherként nehezedik, hogy nem látnak reményt keltő jövőt. Ezt nem csökkenti az a lehetőség, hogy a kezelést egy év után fel lehet füg­geszteni. Jelentősen korlátozza a terápiás lehetősége­ket az is, hogy a beutaltakat a kezelés első hónapja után heti 42 órai kötelező munkával foglalkoztatják. Ez va­lójában nem munkaterápiás, hanem büntetésvégrehaj­tás-jellegű munkáltatás. A jogállam megteremtésére irányuló törekvés, az emberi jogok következetes érvényesülése is szükséges­sé tette, hogy az alkoholisták kötelező intézeti gyógy­kezelésének intézményét vizsgáljuk felül. E felülvizs­gálat alapján az a következtetés vonható le, hogy az alkoholisták bíróság által elrendelt intézeti gyógykeze­lését célszerű megszüntetni. Azt kell lehetővé tenni, hogy az egészségügyi szerv — az egészségügyi törvény alapján — legfeljebb hat hónapi időtartamra elrendelhesse az alkoholista mun­katerápiás intézetben való gyógykezelését. Ez felolda­ná az intézeti gyógykezelésnek azokat a kedvezőtlen vonásait, amelyek a gyógykezelés jelenlegi végrehajtá­si módjaiból következnek. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett törvényja­vaslat az egészségügyi törvény módosításával megte­remti ennek lehetőségét, egyúttal hatályon kívül helye­zi a Büntető törvénykönyv 76. szakaszát, az 1982. évi 41. sz. törvényerejű rendeletet, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. sz. törvényerejű rendeletnek az intézeti kezelés végre­hajtására vonatkozó rendelkezését. Minthogy az egészségügyi szerv által elrendelt inté­zeti gyógykezelés az alkoholista személyi szabadságá­nak korlátozásával jár, garanciális szempontból fontos követelmény az intézkedés bírósági felülvizsgálatának a lehetősége. Erre az egészségügyi törvény jelenlegi szabályai abban az esetben adnak lehetőséget, ha a gyógyke­zelésre kötelezett személy az intézetből elbocsátását kéri, s a kérését azonban sem a kórház alkohológiai osztályának vezetője, sem a döntést felülvizsgáló or­vosi bizottság nem teljesíti. Ezen a téren tehát to­vább kell lépni. A közigazgatási bíráskodásról készülő törvényjavas­latban — amely mint ismeretes, benyújtatott az Or­szággyűlés elé, és feltehetően a februári ülésen kerül tárgyalásra — teremtjük meg annak a lehetőségét, hogy az egészségügyi szerv által intézeti gyógykezelés­re kötelezett alkoholista már a kötelezést kimondó ha­tározat bírósági felülvizsgálását is kérhesse. A törvényjavaslat a törvény hatályba lépését 1990. március 1-jére helyezi. Ez eredetileg azt a célt kívánta szolgálni, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a törvény végrehajtására. A végrehajtás intézkedés-sorozatot igényel. Egyrészt meg kell állapodni az Igazságügyi Minisz­tériumnak és az Egészségügyi Minisztériumnak a költ­ségvetési fedezet átcsoportosításában. Az Igazságügyi Minisztérium 47 millió forint költségvetési fedezetet tervez átadni a Szociális és Egészségügyi Minisztéri­umnak, amelyet a minisztérium teljes egészében az al­koholtelepek fejlesztésére, az alkoholbetegek gyógyí­tására kíván fordítani. A másik intézkedéssorozat arra irányul, hogy tájé­koztatásként az intézetből elbocsátandó betegekről, a lakóhelyük szerint illetékes egészségügyi szerveket ér­tesíthessük esetleges további gyógykezelésük érdeké­ben is. Ennek az előkészítése is megtörtént.

Next

/
Thumbnails
Contents